szigorú szabály

2019.01.31. 19:31

Van a világon egy város, ahol egyszerűen tilos kutyát sétáltatni

A gazdik ugyanakkor magasról tesznek a törvényre.

Betiltják és büntetni fogják a kutyasétáltatást Teheránban – közölte Husszein Rahimi, az iráni főváros rendőrfőnöke, azzal indokolva a tilalmat, hogy a négylábúak pánikot keltenek a lakosságban.

Rahimi elmondta azt is: a rendőrség felhatalmazást kapott az ügyészségtől, hogy következetesen felléphessen a köztereken, például a parkokban kedvenceiket sétáltató kutyatulajdonosokkal szemben.

Egy drákói intézkedés azonban nem elég, a jövőben tilos lesz az is, hogy a kutyákat kocsiban szállítsák. Ha valakit ezen kap a rendőrség, az súlyos büntetésre számíthat

- idézte Rahimit a BBC News honlapja.

Egyelőre azonban nem világos, hogy a szabálysértő kutyatulajdonosokat milyen büntetés várja, hiszen a sétáltatásra sincsen egyértelmű törvényi szabályozás az iszlám köztársaságban.

Az iráni rendőrség több alkalommal is próbálkozott már a kutyatartás teljes tilalmával, de ezek a kísérletek sorra kudarcot vallottak. Nem egy alkalommal el is kobozták gazdáiktól a kutyákat. A kulturális és vallásügyi minisztérium 2010-ben megtiltotta a háziállatok tartásával kapcsolatos termékek reklámját is.

Egyrészt az iszlám vallásban a kutya tisztátalan állatnak számít, másrészt a kutyatartást a megbuktatott monarchia nyugatbarát politikája egyik szimbólumának tartják, amelyet egyáltalán nem néz jó szemmel az ország vallási vezetése.

Számos iráni emellett irracionálisan fél az állatoktól, nemcsak a kutyáktól, de a macskáktól is. Ugyanakkor az utóbbi években divatos lett a házi kedvencek tartása, különösen a fiatalok körében. Ennek megfelelően nőtt az állatorvosi rendelők és kisállat kereskedések száma is főleg Teheránban, és más iráni nagyvárosokban.

A dpa német hírügynökség tudósítója szerint az új kutyasétáltatási tilalmat az irániak ugyanúgy figyelmen kívül fogják hagyni, mint a korábbiakat.

A mostani kutyaellenes kampány ennek megfelelően nem keltett nagy hullámokat a közösségi médiában, bár egy Twitter felhasználó epésen felvetette: mi lesz a következő hatósági intézkedés, hogy autók helyett teveglésre kényszerítik a teheráni lakosokat.

Borítókép: illusztráció / Fotó: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában