Ókori falatok

2021.08.09. 11:46

Több mint kétezer évig hamu borította, most újranyit a pompeji étkezde

A pulton még mindig jól látható az eredeti, sárga színű festék, valamint egy kakas és egy kacsa freskója.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A régészek decemberben jelentették be, hogy a Pompejiben folyó ásatásokon egy egész ókori gyorsétkezdét sikerült feltárni, amely páratlanul jó állapotban maradt fenn. Csütörtökön pedig meg is nyitják a látogatók előtt a különleges falatozót.

Massimo Osanna, a Pompeji Régészeti Park vezetője elmondta, hogy bár az ásatásokon már nyolcvan hasonló épület maradványai kerültek elő, úgynevezett thermopoliumot, vagyis meleg ételeket kínáló étkezdét most először sikerült teljes egészében kiásni a vulkáni láva és hamu alól.

Az ókori gyorsétterem pultjának egy részére 2019-ben bukkantak rá a régészek. A kutatók azóta szakadatlanul dolgoztak a teljes étkezde feltárásán. Így sikerült kiszabadítani a pultot, amelynek tetején széles mélyedésekben tartották a meleg ételeket tároló edényeket, akárcsak egy mai gyorsétteremben. A felszínén pedig még mindig jól látható az eredeti, sárga színű festék, valamint egy kakas és egy kacsa freskója. Ezek nemcsak dekorációként szolgáltak, hanem valószínűleg a menüt is reklámozták. Valeria Amoretti antropológus továbbá beszámolt arról, hogy a fogásokat tartó edényekben többek között kacsacsonttöredéket, valamint kecskék, sertések, halak és csigák maradványait is felfedezték.

Az ókori gyorsétkezde egykor kiváló helyen állhatott a városban, mivel egy kis térre nyílt, amelyen egy szökőkút is lehetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!