Riadalmat okozott

2022.03.08. 14:55

Ázsiából érkezett óriáspókok inváziójára kell készülni

Az állatok hajószállítmányokkal érkeztek az amerikai kontinensre 2014-ben, egyedszámuk pedig azóta folyamatosan nő, ami ellenállóképességének köszönhető.

Ázsiából származó, tenyérnagyságú pókok milliói árasztották el az amerikai Georgia államot, és hamarosan megszállhatják az ország teljes keleti partvidékét is – írja a Live Science tudományos portál.

A Nephila clavata névre keresztelt invazív faj annak köszönheti a sikerét, hogy nagyon jól tűri a hideget - állapították meg kutatók, akik felfedezésüket a Physiological Entomology című tudományos folyóirat legutóbbi számában közölték - írja az Origo.

A tanulmány szerint az idegen pókfaj képviselői 2021 szeptemberében jelentek meg először nagyobb számban Georgia északi területein. Terjedésüket ellenálló képességükön túl az is segíti, hogy hálóból készült „ejtőernyőikkel" és a szél segítségével 161 kilométeres távot is képesek megtenni.

A Nephila clavata hajószállítmányokkal érkezett az amerikai kontinensre 2014-ben. Egyedszámuk azóta folyamatosan nő, a populációjuk mérete azonban tavaly ősszel ugrott meg drasztikusan. A faj gyakori Kínában, Japánban és Koreában. Köznapi nevét (Joro pók) egy japán szellemről kapta, ami a legenda szerint gyönyörű nőnek álcázza magát.

A Nephila clavata külseje valóban feltűnő, a potroh felső részét és lábait fekete-sárga sávok díszítik, alsó felén pedig jellegzetes piros folt figyelhető meg. Egy laikus számára meglehetősen riasztónak tűnik, szerencsére azonban egyáltalán nem veszélyes; csípése gyenge, sokszor nem is tudja átütni a bőrt, mérge pedig nem jelent veszélyt sem az emberre, sem a háziállatokra.

A kutatók várakozása szerint a Joro pók a közeljövőben egyre nagyobb területeket fog meghódítani. Jó hír, hogy a pókfaj nem szorítja ki őshonos rokonait, sőt, még hasznot is hozhat az embereknek: hatékonyan képes csökkenteni a szúnyogok, legyek és más, veszélyes invazív fajok állományát.

Címkék#pók
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában