Életmód

2015.10.14. 15:49

A mozgás váljon napi rutinná! - Hatvan feletti korban különösen fontos a hanyatló képességek szinten tartása

Szombathely - Kedden a szombathelyi idősek klubjai sportnapot tartottak, játékos versenyeken is részt vettek.

Némethy Mária

A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat rendszeresen, évente több alkalommal szervez sportnapot a város öt idősek klubjaiba járóknak. Kedden a Pozsonyi úti klub volt a helyszíne a sportnapnak, ahol a jó hangulatban eltelt versenyen kellett labdát pattogtatniuk, kancsóval időre vizet hordaniuk és pingponglabdázniuk is az időseknek, akik közül az első három helyezett könyveket, csokikat, sporteszközöket kapott ajándékba.

– A sport, a mozgás nagyon fontos idős korban is, ezért nemcsak sportnapot szoktunk tartani, hanem gerinctornát, jógát is be szoktunk iktatni a programokba. Arra próbáljuk ösztönözni a nyugdíjasokat, hogy tegyenek meg mindent a mozgásképességükért, ha csak ülve esik az jól, akkor úgy végezzenek fejkörzést, lábemelgetést, de azt napi rendszerességgel – mondta el a Pálos Károly központ foglalkoztatás- és programszervezője, Kergyikné Léránt Erika.

A nyugdíjas klubok sportnapján sokféle feladattal megbirkóztak. Fotó: Pálos Károly Központ

Bármelyik orvost megkérdezzük, azt mondja: a testedzés, a sport kedvező hatásai minden életkorban érvényesülnek, azonban hatvan év feletti életkorban különösen fontos a hanyatló képességek szinten tartása, az életminőség romlásának megelőzése.

A szív teljesítőképessége a kor előrehaladtával csökken, azonban a rendszeres fizikai aktivitás ezt nagy mértékben lelassítja. Amíg edzetlen, mozgásszegény életmódot folytatók esetében a húszas évektől ez a csökkenés tíz évenként nyolc százalékra tehető – tehát egy hetven éves esetében felére csökken – a rendszeres sportolást, testedzést végzők esetében csak négy százalék évtizedenként. (Ezért láthatunk szenior versenyeken kitűnően teljesítő nyolcvan éves sportolókat is!)

Az is biztató tény, hogy addig fizikailag inaktív, mozgásszegény életmódot folytató idősek állóképessége – vagyis a szív teljesítőképessége, már hat hónapos edzésprogram után is jelentősen javult. A csontállomány szilárdságát a rendszeres edzés segíti fenntartani, megelőzi a csontritkulást, szükség esetén kiegészítve a gyógyszeres kezelést. Az izomerőt, izomtömeget segít megőrizni, az ízületek hajlékonyságát javítja a rendszeres torna, vagy a kényelmes, kedvvel végezhető sportolás.

Korábban a szívbetegeknek szigorú pihenést írtak elő, mondván, ne terheljék a szívizmot. Ez már a múlté. Ma a hatvanon túli idős embereket, még a szívbetegeket is arra biztatják, hogy ha bírják, ha nem érzik óriási tehernek, akkor naponta legalább fél órát sétáljanak, mert az nagyon jót tesz az egészségüknek.

A mozgás az anyagcsere folyamatokat is kedvezően befolyásolja a rendszeres mozgás, mert a vérzsírok összetételét kedvezően változtatja meg, csökkenti az érelmeszesedést okozó koleszterineket és emeli az érvédő koleszterin szintet. Még egy fontos érv: a mozgás megelőzheti a magas vérnyomás kialakulását, illetve csökkenti a magas vérnyomást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!