agytorna

2018.11.28. 17:50

Egymillió magyar fejt keresztrejtvényt, de vannak, akik bárkit legyőznek

Bronzérmes lett a magyar rejtvényfejtő-válogatott a prágai világbajnokságon a múlt hétvégén. Sok év után a magyar csapat volt az első, akiknek ez sikerül: legtöbbször a németek, az amerikaiak és a japánok osztoznak a dobogón.

Fábos Erika

Magyarországon több mint egymillió ember fejt rejtvényt hetente. Van azonban néhány tucat olyan játékos is, akik percek alatt oldják meg azokat a hétköznapi feladványokat, amivel mások esetleg órákat eltöltenek.

A magyar rejtvényfejtők válogatott tagjai: Madarassy Pál 42 éves közgazdász, Gyimesi Zoltán 41 éves boltvezető, nemzetközi sakknagymester, Horváth Zoltán 32 éves programozó, valamint Samu Viktor 24 éves kutató vegyész. A múlt hétvégén éppen Prágában bizonyították, a világon csak két ügyesebb csapat van náluk. A németek és az amerikaiak után, harmadikok lettek a világbajnokságon – írja a Vasárnap Reggel.

A világversenyeken természetesen nyelv-, és kultúra-semleges feladványokat oldanak meg, így főleg matematikai alapokon nyugvó feladatokkal találkoznak. Nem véletlen tehát, hogy a legtöbb kiváló rejtvényfejtő matematikai, gazdasági területen dolgozik, vagy programozó. Ahogy a többi szellemi sportra, mint a sakkra vagy Rubik-kocka-bajnokságra, a rejtvényfejtő-versenyekre is „edzenek” a versenyzők. Vannak trükkjei a gyorsaságnak, a típusfeladványokra is készülni lehet, de még az is számít, mit esznek verseny előtt a rejtvényfejtők. Sok alvás és könnyű reggeli – így indul a versenynapjuk.

„ A cél, hogy 90 perc alatt minél több, minél több pontot érő feladatot oldjon meg a csapat – mondta István György, a magyar válogatott csapatkapitánya. – Ezek a feladványok nagyon hasonlítanak az intelligencia tesztekhez. Egy nemzetközi versenyen nyilvánvalóan nem lehet skandináv keresztrejtvényeket feladni, hiszen azok többsége az adott kultúrára és nyelvre alapuló feladványokat tartalmaz. Kevesen tudnák megfejteni, hol született Jókai Mór. Így aztán főleg logikai feladatok, olyan és hasonló matematikai feladványok vannak, mint a közismert sudoku, vagy ahol az összefüggéseket kell megtalálni. Ezúttal 35 ország 248 versenyzője mérte össze tudását a világbajnokságon. Az, hogy bronzérmet szereztünk azért nagy szó, mert a japán, német, amerikai triumvirátust évek óta lehetetlen volt letaszítani a dobogóról, most ez nekünk sikerült.”

A magyar rejtvényfejtők nemcsak csapatban, egyéniben is remekelnek a világban. Madarassy Pál volt már egyéni világbajnok is, István György ezüstérmes és a bronzérmes is. A csapatkapitány pedig civilben is hasznosítani tudja a hobbiját. Közlekedésmérnökként dolgozik és menetrendeket tervez. Azt mondja, ebben is nagy hasznát veszi annak, hogy mesteri szinten ismeri a fejtörőket. Igaz, volt idő, amikor az volt a munkája, hogy rejtvényeket készített. Gyakorlata volt, hiszen kisiskolás kora óta megszállottja volt a feladványoknak, a középiskolában még pénzt is keresett azokkal a fogadásokkal, amik arról szóltak, hogy kitölt-e egy rejtvényt három perc alatt.

Itthon még nincs 100 éves az első

A fejtörők és rébuszok már a régi görögöket is szórakoztatták, de a rejtvények őse a ma bűvös négyzetként ismert típus legrégebbi emléke, egy több mint 6000 éves – egy kínai emlékben maradt fenn. Az első klasszikus fekete-fehér kockás keresztrejtvény, ami lexikális tudást is igényelt, Amerikából indult el világhódító útjára: 1913. december 21-én az amerikai New York World újság vasárnapi számában jelent meg. Magyarországon 1925 januárjában tették közzé az első feladványt, a Ma Este című hetilap hasábjain, Kristóf Károly tollából. A világon ma a skandináv típusú rejtvények a legnépszerűbbek és a sudoku, ami a közvélekedéssel ellentétben, nem egy japán játék, hanem egy Angliában kitalált fejtörő.

„A jó rejtvény kihívás: a játékosnak és az írójának is, nem az az ismérve, hogy nagyon nehéz megfejteni – mondta István György. – Akkor a legjobb, ha vannak benne szinte automatikusan kitölthető sorok, hogy azért haladni lehessen, de van benne olyan feladvány is, ami elgondolkodtatja, meglepi a rejtvényfejtőt, esetleg tanít valami újat. Az is fontos, hogy bárki képes legyen megfejteni. Egy átlagember mondjuk egy óra alatt, egy versenyző meg 5-10 perc alatt. Olyan persze, hogy mindenki ugyanakkora kedvét leli benne, nincs, hiszen minden kitöltő más műveltséggel, végzettséggel, ismeretanyaggal rendelkezik. A közös bennük, hogy a céljuk a szórakoztatás. Éppen ezért vannak tiltott szavak is: politikai kifejezéseket, súlyos betegségek elnevezéseit nem tartalmazhatják a feladványok. Rejtvényeket fejteni hasznos, aki ebben jó, az élet más területein is szélesebb látókörű és gyorsabb gondolkodású.”

Borítókép: A győztes csapat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!