Négy kategóriában

2019.06.07. 14:11

Ismét a gyerekeké lesz a Fölszállott a páva

„Helyet, helyet nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – hangzik a jól ismert csujogatás és erről szól ebben az évben a Duna Televízió Fölszállott a páva című műsora is.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Hagyományok Háza, illetve annak szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatója újra a gyerekeké.

2019-ben, immár harmadszor a Fölszállott a páva történetében a legfiatalabbak mérhetik össze tudásukat és csalhatnak mosolyt és (öröm)könnyeket a tévénézők arcára tehetségükkel.

Az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez, vagy a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal jelentkezhet a 6 és 14 év közötti legifjabb korosztály lakóhelyi és nemzetiségi megkötés nélkül.

A vetélkedőre 2019. június 23. éjfélig lehet pályázni a Hagyományok Háza honlapjáról (www.hagyomanyokhaza.hu) és a www.folszallottapava.hu oldalról elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint a pályázati anyag (hang- vagy videófelvétel, továbbá fényképek) linkjeinek csatolásával.

Ez alapján egy szakmai zsűri hoz döntést, mely produkciók mutatkozhatnak be a budapesti előválogatókon, ahonnan az út egyenesen az élő adásokba vezet.

November és december folyamán ismét 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai, és 2019-ben ki lesz a nézők kedvence.

A Fölszállott a páva tehetségkutató ezúttal is négy kategóriában várja a pályázatokat: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták, zenekarok és hangszeregyüttesek; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek.

A jelentkezéssel kapcsolatban további információ a www.folszallottapava.hu oldalon érhető el, a facebook.com/folszallottapava oldalon pedig további meglepetések, például az elmúlt gyermek évadok szereplőinek tanácsai várják az érdeklődőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!