különleges figyelem

2019.07.26. 11:02

Négyszáz cukorbeteg gyermek nyaralhat ingyenes táborokban idén

Sok olyan gyerek üdülhet így, akiket betegsége miatt más táborokba nem mindig lehet beíratni.

Idén több mint négyszáz, 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyermek ingyenes nyári táborban vehet részt egy karitatív akció segítségével, és a program jövőre is folytatódik – közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön Nyíregyházán, sajtótájékoztatón.

Nyitrai Zsolt elmondta: a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! tavaly karácsonyi kampánya a diabéteszt állította a középpontba, a jótékonysági akció keretében összegyűlt 130 millió forintból a szakmai szervezetek, vállalatok és a civil közösségek a nyári gyermektáborok szervezésének támogatását javasolták.

A kezdeményezés támogatói között van Hosszú Katinka úszó, Plácido Domingo operaénekes és Lionel Messi, az FC Barcelona és az argentin labdarúgó-válogatott játékosa is, aki a mezét ajánlotta fel erre a célra.

A szükséges összeg már a 2020-as nyári táborokra is rendelkezésre áll, a következő nyáron hozzávetőleg ugyanennyi gyermeket tudnak majd táboroztatni – tette hozzá Nyitrai Zsolt.

Elmondta: Magyarországon mintegy 1 millió 200 ezer cukorbeteg él, közülük körülbelül háromezer gyermek szenved az úgynevezett 1-es típusú diabéteszben.

Több mint tizenhat helyszínen rendezik meg ezeket a táborokat, szervezésük jó példa és modell a kormányzat, az adományozók és a civil szervezetek együttműködésére

- közölte Nyitrai Zsolt. Hozzátette, a speciális programot kínáló táborok szervezését tizenegy szakmai szervezet is segíti.

A miniszterelnöki megbízott emlékeztetett arra: a kabinet stratégiai partnerként tekint a cukorbetegeket összefogó szervezetekre és érdekképviseletekre, kiemelt társadalmi ügyként kezeli a helyzetüket. A legnagyobb szervezetekkel tavaly stratégiai megállapodást is kötött, amelyet még ebben az évben szeretnének megújítani.

Szabóné Balogh Zsuzsanna, a Nyírségi Diabéteszes Gyermekekért és Fiatalokért Egyesület vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nyíregyházi diabéteszes napközis táborban olyan, főként elsős, másodikos és harmadik osztályos általános iskolás gyerekek vannak, akiket betegségük miatt nem mindig lehet más táborokba beíratni.

A nem gyógyítható, élethosszig tartó kezeléssel azonban jól kontrollálható 1-es típusú diabéteszben szenvedő gyerekekre különösen figyelni kell, mivel mozgás hatására náluk hipoglikémia, azaz alacsony vércukorszint alakul ki, és ha ezt nem veszik észre időben, akár eszméletvesztéshez vezethet – mondta a szakember. Megemlítette, hogy

a cukorbeteg gyermekeknek létesített táborokban diabetológusok dolgoznak, tanácsadással segítenek.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta: az önkormányzat támogatási programjában külön összeg áll rendelkezésre gyermekek táboroztatására, az évente erre fordított 20 millió forintból körülbelül kétezer gyermek vehet részt a hét-nyolc helyszínen tartott táborokban.

A borítókép illusztráció

Ezek is érdekelhetik