példakép

2020.01.28. 19:19

A Nemzet Háziorvosának a hivatástudat és a hazaszeretet a legfontosabb (videó)

Herbut Elvira doktornőnek a gyermekek adják a munkájához szükséges legtöbb energiát.

A Kárpát Expressz legutóbbi adásában Herbut Elvira doktornőt mutatták be, aki 2019-ben elnyerte a Nemzet Háziorvosa címet, és jó háziorvosként az egészséges életmódban is élen jár – minden nap 5 kilométert fut, többnyire itt a tó partján.

A doktornő már gyerekkorában eldöntötte, hogy orvos lesz, így – miután végigjárta a ranglétrát – a gyermekorvosi pályát választotta.

„Mindig is szerettem a gyerekeket, szerettem volna genetikát, még ezen belül ilyen kutatómunkát, de hát itt Topolyán nincsen lehetőség, úgyhogy akkor úgy gondoltam, hogy Topolyán fogok élni és Topolyán fogok praktizálni, akkor a gyerekgyógyászat lesz az, amit szerettem volna legjobban csinálni, és a gyerekek azok, akik adják az energiát az embernek, bár úgy érzem, én is szeretem őket, ők is szeretnek engem.” – mondta a doktornő.

A topolyai szülők legnagyobb örömére Elvira már 14 éve látja el a község kis betegeit. Krisztina mindkét kislányának Herbut doktornő a háziorvosa. „Mióta van két gyermekem, vagyis az öregebbik kislányom, 2013 óta járunk az Elvirához. Miért választottam az Elvirát? Őszintén, őtet már privátilag is ismerem szinte már 20 éve, és a bizalmat elnyerte nálam, és azért döntöttem, hogy hozzá hozom a gyermekeimet.”

Nincs megállás, Elvira reggeltől-estig dolgozik, ha kell, házhoz megy a kis betegekhez. A doktornőt már Ágnesék is évek óta ismerik, nagy örömmel fogadták a hírt, hogy Elvira nyerte el „A nemzet háziorvosa” címet. „Nagyon büszkék vagyunk rá, mert így elmondhatjuk azt, hogy nemcsak mi vagyunk vele megelégedve, hanem a teljes Topolya, illetve akik rá szavaztak, akik tapasztalták, hogy mennyire professzionális a munkája során, mi ugye többször kerültünk olyan helyzetbe, sürgősen kellett nekünk kórházba menni, és mindig a rendelkezésünkre állt, és segített nekünk, és tanácsokkal látott el bennünket.”

„Nagyon szép volt, és úgy éreztem, hogy ott mink mindannyian egyek vagyunk, és hogy együtt oda tartozunk, és hogy egy helyen vagyunk, és a magyar Himnuszt mikor énekeltük, mikor a fellépések voltak, mikor szólítgattak bennünket, hát tényleg ez egy olyan élmény volt, ami szívmelegítő és az embernek néha ilyenkor még a könnycsepp is kicsordul a szeméből, mert tényleg ezt lehet egyszer megélni az életben, nem többször, hogy ekkora kitüntetést kapjon az ember.”

A családi fészekben látja el tanácsokkal Elvira a fiát, Albertet, aki szintén az orvosi pályát választotta hivatásának. A későbbiekben ő is itthon szeretne boldogulni.

„Külhoni magyarként valahogy ezt úgy tudom elmondani, hogy sehol máshol nem érzem úgy igazán otthon magam, természetesen Magyarországon is nagyon jól érzem magam, de itt valahogy megvan, itt az embernek valamilyen szinten csak meg kell küzdeni a megmaradásért, és valahogy ez bennem egy lelkesítő erő, hogy énnekem mégiscsak az ittmaradásért küzdenem kell és ezt én nem szeretném feladni.”

A szülőföldhöz való ragaszkodást Albert édesanyjától örökölte. Elvira a közeli Kúláról származik, nagyon kötődik ehhez a vidékhez. „Az ember, az hogyha kimegy, az nagyon szép és jó, akkor valószínűleg anyagi javak végett megy ki, de mikor itt maradsz, akkor itt valami más, valami bensőségebb dolgok, amik erősebbek, és valami szebbek és tisztábbak, mint az, hogy kimész, és akkor ott néha egyedül érzi magát, sok ember akkor hétvégeken azért jár haza, én úgy döntöttem, hogy itt fogok maradni és itt fogok élni.”

Hivatástudat és hazaszeretet – ezen örök értékek mentén végzi munkáját nap mint nap Elvira. A gyerekek iránti odaadása és a szülőföldje iránti elkötelezettsége a bizonyítéka annak, hogy kiérdemelte 2019-ben „A Nemzet Háziorvosa” címet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!