szavazzon!

2020.01.13. 16:07

Ragyogó fináléra készülnek a Tündérszépek

Hamarosan eldől, ki lesz Magyarország 2020-as Tündérszépe. A tévéshow-val egybekötött, január 27-i fináléban számos értékes díj vár hazánk legszebbjeire.

Január 27-én eldől, ki lesz 2020 Tündérszépe, hiszen ezen a napon rendezzük meg szépségversenyünk országos döntőjét. 22 szépség izgul és készül a megméretésre, amelyen udvarhölgyeket is választ a zsűri, valamint az is kiderül, hogy az ország kedvenceként ki veheti át a közönségdíjat.

Érdemes a Tündérszépek oldalán minden nap szavazni, hiszen a voksolók is értékes nyereménnyel gazdagodhatnak: a bükfürdői Hotel Caramell Premium Resort ****Superior szállodában tölthet el egy szerencsés két éjszakát kísérőjével.

A versenyzőkre a döntőig még egy felkészítő tábor vár január 25-26-án, ahol a ruhapróbák mellett tökéletesítik az erre az alkalomra készülő koreográfiát is, hogy minél ragyogóbb formában mutatkozhassanak be a televíziós show-val egybekötött fináléban. A döntő műsorvezetője Harsányi Levente lesz. A zsűriben többek között helyet foglal az Európa legszebbjének választott szépségkirálynő, a Tündérszépek háziasszonya, Kocsis Korinna, Béres Alexandra, a Diéta és Fitnesz magazin szakmai tanácsadója, Pataki Ági díjnyertes filmproducer, hazánk egyik legelső és legismertebb topmodellje, Hovány Márton, a Hovány Autókereskedelmi Cégcsoport alapítója, Schiffer Miklós divatszakértő, stílustanácsadó, valamint az Open Casting modellügynökség képviselője is.

A szépségek Zoób Kati ruháiban ragyognak majd a döntőben, ahol 2020 Tündérszépe többek között egy Mercedes-Benz A220 4Matic személyautó egyéves autóhasználatát is megnyeri. A nyeremény már alig várja a Mercedes-Benz Hovány budaörsi, világelső újgenerációs autókomplexumában, hogy hazánk legszebbjét fuvarozza egy éven át, de emellett is számos értékes díj talál majd gazdára: egyéves modellszerződés, egzotikus utazások, értékes mobiltelefonok is várják a legszebbeket a dicsőség mellett.

A hölgyek képeit ITT lehet megtekinteni és értékelni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!