kárpát-medence

2021.04.01. 09:30

Titkosszolgálati módon tartják fogva az erdélyi magyarokat (videó)

Az elszakított területeken élő magyarok közül a kárpátaljait követően az erdélyi magyarok vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben: nemzetiségi jogaikat több színtéren is keményen csorbítja a román állam – mondta Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője.

A szervezet 9 éve foglalkozik a külhoni magyarok jogvédelmével – tudhatták meg a köztévé Kárpát-medence című műsora legutóbbi adásának nézői.

– A román politika túlnyomó része, a politikusok és a pártok azzal a célkitűzéssel tevékenykedik, hogy a magyarokat asszimilálni kell. Ha nem hajlandók asszimilálódni, akkor tessék kivándorolni, otthagyni a szülőföldet. Ezt letagadják, de ez az igazság – nyilatkozta Csóti György a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója.

Nemzeti ünnepeinket követően évek óta kapnak bírságokat székelyföldi önkormányzatok, amiért magyar zászlókkal díszítik fel városukat. De a székely zászlókat is sorban vetetik le a középületekről a román hatóságok. Az Úz-völgyi katonatemetőnél a történelemhamisítástól sem riadtak vissza, törvénytelenül emeltek emlékművet, és állítottak román katonáknak kereszteket magyar honvédek sírjain. Román nacionalisták tavaly többször is provokálták a temető előtt békésen demonstráló magyarokat. Csóti György szerint az autonómia lenne a megoldás, ehhez azonban a magyaroknak hallatni kellene a hangjukat.

– A Székely Szabadság Napján menjen el több százezer ember békésen tüntetni, hogy lássa a román politika, lássa a külvilág is. Hogyha két szerencsétlen magyar embert, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt koncepciós per alapján igazságtalanul börtönben tartanak, akkor oda kell menni minden héten és tiltakozni több ezer embernek. Akkor sokkal többet tudna segíteni a magyar külpolitika is – mondta felindultan Csóti György.

Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 5-5 év börtönbüntetésre ítélték. Az ügyészség hamisan azzal vádolta őket, hogy bombát akartak robbantani Románia nemzeti ünnepén. Egyértelmű bizonyítékok nélkül született az ítélet, és a fiúk már le is töltötték büntetésük kétharmadát, a román törvények szerint szabadlábra helyezhetők. Hiába kérelmezték ezt többször is, a bíróság valamilyen mondvacsinált indokkal mindig megtagadta.

– Azért nem helyezik szabadlábra őket, mert nem ismerték be a bűnüket, és nem kértek bocsánatot a román néptől. A két fiú, nagyon karakán ember azt mondta,

miután semmi bűnt nem követtünk el, amivel vádolnak, nincs miért bocsánatot kérni és nem is fogunk soha bocsánatot kérni, se kegyelmet, az igazságunkat szeretnénk.

Ez a fajta magatartás hihetetlen nagy tiszteletet és szeretet kell, hogy kiváltson mindenkiből – mutatott rá a jogvédő.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet két és fél éve fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, de előrelépés azóta sincs az ügyben.

– A román kormánynak már egy kicsit terhes ez a dolog. Szeretnének túl lenni rajta, de a titkosszolgálat nem engedi. Ez elképesztő, ijesztő és félelmetes. A két fiú tényleg nemzeti hősnek tekintendő. Ha kiszabadulnak, akkor minden elismerést meg kell adni nekik ezért a szenvedésért – hívta fel a figyelmet Csóti György.

A külhoni magyarok hangjának hallatására szolgált a nemzeti régiók védelméről szóló aláírásgyűjtés. Az Európai Bizottság azzal az indokkal söpörte le az asztalról a Minority SafePack nevű polgári kezdeményezést, hogy szerintük a már létező jogszabályok elegendő garanciákat nyújtanak a nyelvi és nemzeti kisebbségek védelmére. Székelyföldi önkormányzati vezetők most közös nyilatkozatban tiltakoznak a döntés ellen és együtt szólították fel az Európai Bizottságot, hogy vegye ismét napirendre az őshonos nemzeti kisebbségek érdekeit szolgáló indítványt.

Borító és szövegközi képek: videóból kivágott fotók

Ezek is érdekelhetik