f1

2015.07.20. 09:46

Ricciardo is indul a ROC-on!

Mick Doohannel alkot majd egy csapatot Daniel Ricciardo

Tajthi Andrea

Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool

A háromszoros Forma-1-es futamgyőztes, Daniel Ricciardo is részt vesz a 2015-ös Race of Champions-on, Londonban. Az eseményre idén november 20-21-én kerül majd sor.

Az ausztrál Ricciardo, a Red Bull csapat versenyzője a Nemzetek Kupáján honfitársával, Mick Doohannel alkot majd egy csapatot.

Ricciardo első alkalommal vesz majd részt a már hagyománnyá vált megmérettetésen.

"Megtiszteltetés, hogy meghívást kaptam a Race of Championsre, és nagyon várom már, hogy ilyen szűk körülmények között versenyezzünk Londonban, a korábbi Olimpiai Stadionban." - mondta Ricciardo. "Teljesen más lesz, mint amihez a Forma-1-ben hozzászoktam, de alig várom már, hogy kipróbáljam a ROC-on szereplő autókat. Komoly kihívásnak tűnik, de készen állok bármire."

"Igazán különleges az is, hogy az országomat képviselhetem, pláne egy ilyen partnerrel, mint Mick Doohan. Sokszor indokolatlanul használják a 'legenda' szót a sportban, de Mick azon kevesek közé tartozik, akik valóban megérdemlik. Amit ő elért, az hihetetlen, és jó versenyző négy keréken is. Remélem sok Európában élő ausztrál jön majd el Londonba szurkolni nekünk."

"Örülök, hogy ismét részt vehetek a Race of Champions-on, és igazán jó móka lesz egy csapatban lenni Daniellel, mint Ausztrál Csapat, a ROC Nations Cup-on." - mondta Doohan. "Ez mindig nagyon élvezetes esemény, és fantasztikus, hogy összegyűlnek a világ legjobb versenyzői. Persze én az időm nagy részét két keréken töltöm, és tudom, milyen nehéz őket legyőzni, de mindent beleadok, és megpróbálok rájuk ijeszteni."

"Én személy szerint jobb szeretem a stadionos Race of Champions pályákat, amilyen lesz Londonban is. A barbadosi hosszabb pályához több tapasztalat volt szükséges, nekem pedig kevesebb van ebből. De a rövidebb pályákon nem kell annyira kifinomultan vezetni. Akárhogy is, mind tudjuk, hogy Daniel sosem hagyja abba a mosolygást, szóval remélem elnézni, nekem, öreg motorosnak, ha kicsit indiszkrét leszek olykor"

Akik már biztosan ott lesznek a 2015-ös ROC-on:

Sebastian Vettel
Tom Kristensen
Petter Solberg
David Coulthard
Mick Doohan
Daniel Ricciardo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!