f1

2015.09.25. 12:00

Verstappen “túl elfoglalt” a jogosítvány megszerzéséhez

Max Verstappen jövő hét szerdán már elég idős lesz ahhoz, hogy jogosítványt szerezzen a közúti vezetéshez, de azt mondja, hogy a F1-ben versenyzés egyelőre túl elfoglalttá teszi

Serbán Richárd

Fotó: Clive Rose/Getty Images/ Red Bull Content Pool

A holland versenyző szeptember 30-án tölti be a 18-at és szeretné hamar megszerezni a vezetői engedélyét. De a szezon végi kavarodásban Verstappen elmondása szerint nem lesz ideje a vizsgákra.

„Még nem volt időm erre, kell találnom egy időpontot hozzá”, mondta Verstappen a Japán Nagydíj előtt. „Különösen most, hogy sok tengerentúli verseny van, kissé nehéz lesz ez.”

Azonban azt mondja, szeretné minél hamarabb letudni ezt, hogy az emberek végre abbahagyják a kérdezősködést erről.

„Nekem ez jó, mert amint 18 vagy, az emberek nagy lépésnek látják ezt és akkor megszerzed a jogosítványod, az emberek pedig abbahagyják a faggatózást erről”, magyarázta.

Verstappen elmondta, hogy a belga közúti törvények értelmében órákat kell vennie a vezetői vizsgája előtt és úgy gondolja, a legjobb lenne olyan oktatót találnia, aki felismeri őt.

„Még mindig kell órákat vennem, de talán már csak négy, vagy hat van hátra. Még találnom kell egy oktatót is és remélem, hogy az illető fel fok ismerni, mert különben kissé nehéz lesz a dolog. Így viszont majd megkérdezhetem, hogy hé, el akar jönni jövőre a Belga Nagydíjra? Szóval talán ez segít!” – viccelt a fiatal versenyző.

Verstappen már teljesítette a KRESZ vizsgáját, de elmondta, hogy nem sikerült száz százalékosra. 

„Még az idény kezdete előtt, februárban megcsináltam, csak három hibám lett. Csak egy éjszakát tanultam rá és a rákövetkező nap elmentem letenni. Anyukám azt mondta, hogy már akkor letehetem a KRESZ vizsgát, szóval így tettem, utána elmentem az edzőterembe folytatni a felkészülésem.”

Verstappen azt is tudja, hogy semmi garancia nincs arra, hogy átmegy a vezetői vizsgáján, amely esetben valószínűleg édesapja sokat cukkolná ezzel.

„Remélem, hogy sikerül, de ezt sosem lehet tudni. Ha túl gyorsan hajtasz, vagy ha nem használod az irányjelzőt és csak úgy befordulsz ”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!