f1

2016.02.29. 12:20

Maldonado menesztéséig Magnussen is a DTM-be tartott

A dán pilótának kapóra jött a venezuelai menesztése, de azért a DTM-es versenyzést sem bánta volna.

Kovács Noémi

Fotó: Renault Sport

A McLaren tavaly októberben menesztette a wokingi istállótól Magnussent, aki 2014-ben teljes jogú versenyzőként, tavaly pedig tartalékversenyzőként állt a csapat alkalmazásában. Magnussen azóta kereste a versenyzési lehetőséget, tesztelt a Mercedesszel a DTM-ben és a Porschéval a WEC-ben. Január elején még rosszul állt a szénája, de aztán Maldonadot elbocsátotta a Renault és végül Magnussennek szavaztak bizalmat.

"Természetesen a Forma-1 volt a kívánságlistám tetején, de ettől függetlenül minden ajtón kopogtatni kell. Mindig láttam a lehetőségeket, de azok nem voltak túlságosan reálisak. Így megkockáztattam néhány pillantást a DTM-re és az IndyCarra! Tény, hogy nagyon közel voltam a DTM-hez, csábítónak találtam azt az alternatívát. Mindig is odavoltam a DTM-ért." - kezdte a dán.

"De őszintén mondom: örülök, hogy ezek közül egyik sem valósult meg. Nem pánikoltam és írtam alá olyan szerződést, ami nem volt teljes mértékben az én választásom. Volt merszem ahhoz, hogy csendben üljek, amíg valami jobb megtalál. Most pedig azt mondhatom, hogy pontosan ott vagyok, ahol lenni akarok!" - folytatta tovább a GPUpdate.net-nek adott interjút a Renault pilótája, aki szerint a francia gyártó hosszú távra tervez fiatal versenyzőivel.

"Azok alapján amit látok, hosszú távú tervet követnek, ahogy azt a versenyzőválasztásuk is mutatja. Az egész tervnek nem lenne értelme, ha világbajnok versenyző mellett tették volna le a voksukat. Szerintem ha hosszú távú terveid vannak, akkor a megfelelő helyekre kell invesztálnod és két fiatal, feltörekvő versenyzővel kell menned, hogy együtt növekedhessetek - ez jó tervnek tűnik számomra." - fűzte hozzá Magnussen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!