f1

2016.10.04. 18:28

Hamilton nem veszti el a hitét

Lewis Hamilton mindent belead és Istenhez fohászkodik

Tajthi Andrea

Fotó: Mercedes AMG Petronas

Lewis Hamilton úgy véli, hogy jelenlegi visszaesése egyfajta szellemi próbatétel. A vallásos regnáló bajnok szerint egy "hatalmasabb erő" nehezíti meg az ő dolgát, de tovább küzd, és nem adja fel a bajnoki címért folytatott küzdelmet.

"Érezhetően küzdelmes időszak ez, és az egész év. Őszintén, folyamatosan úgy érzem, hogy ez egy szellemi próbatétel." - mondta Hamilton. "Egy teszt a lelkemnek, annak, aki vagyok, hogy folytassam tovább a küzdelmet."

"Ez nem arról szól, hogy az ember hogyan bukik el, hanem arról, hogyan tér vissza. És ez nem csak rám vonatkozik, hanem a srácaimra (szerelőcsapat) is. Láttam könnyeket a szerelőim szemében, tudom, hogy mindannyian viseljük a fájdalmat."

Hamilton, elmondása szerint úgy érzi most magát, mint a Spanyol Nagydíj idején, mikor 43 pont hátránya volt Rosberghez képest.

"Nem tudom, mi fog történni a következő öt versenyen. Csak azt tudom tenni, amit tettem ezen a hétvégén (Malajziában) is: koncentráltan érkezem, a lehető legjobban összpontosítok, mindent beleadok, és imádkozok Istenhez, hogy minden jól menjen. Továbbra is hiszek Istenben és ez sok erőt ad."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!