Foci-Eb 2021

2021.06.26. 10:49

Schäfer András: Hogy mit adott nekem az Eb? Mindent!

Schäfer András, a válogatottba berobbanó középpályás a könnyekről, a boldogságról, legfőbb kritikusáról, Szalai Ádám szavairól és újabb céljairól is beszélt a Nemzeti Sportnak.

– Mikor váltotta fel a könnyeket a mosoly?

– Münchenből hazafelé, a repülőúton éreztem először némi felszabadultságot – árulta el a Nemzeti Sportnak adott interjújában Schäfer András, a magyar válogatott középpályása, aki az utolsó Európa-bajnoki csoportmérkőzés, a Németország elleni 2–2-es döntetlen után hullajtott könnyeket az elmaradt továbbjutás miatt. – Amikor a többiekkel beszélgettünk arról, honnan hova jutottunk, felfogtam, hogy szép eredményt értünk el – a kiesés dacára. A srácokat hallgatva tudatosult bennem, három jó meccs van a hátunk mögött, ekkor már kicsit másként festett a világ. Más kérdés, hogy amikor egyedül maradtam, újra a szomorúság lett úrrá rajtam. Hiszen közel, nagyon közel voltunk ahhoz, hogy csodát tegyünk.

– Jól láttuk, hogy amikor a szurkolókkal együtt a Himnuszt énekelték a mérkőzés után, egy halvány mosoly azért megjelent az arcán?

– Míg élek, elkísérnek azok a pillanatok. Egy-két másodpercre én is elfelejtettem, hogy karnyújtásnyira voltunk a hatalmas bravúrtól. Próbáltam fegyelmezni magam, hogy ne sírjak, de nem sikerült…

– Úgy tartják Székely Éva óta, sírni csak a győztesnek szabad. Egyetért azzal, hogy amit véghez vittek a „halálcsoportban”, győzelemmel ért fel?

– Tulajdonképpen igen. Végtelenül büszke vagyok a csapatra, a stábtagokra, a drukkerekre, vagyis mindenkire, aki kicsit is tett azért, hogy még a harmadik csoportmérkőzés utolsó perceiben is legyen esélyünk a továbbjutásra. Ha a szerencse mellénk áll, sikerülhetett volna. Sokan aláírták volna a torna rajtja előtt, hogy a három meccsen két döntetlent érünk el, én nem tartoztam közéjük. Azért nem, mert láttam és tudtam, mire képes a csapat. Természetesen a földön jártam, mindvégig tisztában voltam az erőviszonyokkal, ahogyan azzal is, hogy szervezett, jó játékkal maradandót alkothatunk.

– Ha tavaly ilyenkor valaki azzal áll ön elé, hogy egy év leforgása alatt nemhogy bemutatkozik a válogatottban, mindhárom Európa-bajnoki csoportmeccsen kezdőként lép pályára, sőt Németország ellen gólt is szerez, hogyan reagált volna?

– Nem szép, tudom, de kinevetem. Tavaly júniusban még álmodni sem mertem arról, hogy válogatott futballista lesz belőlem. Ezt annak ellenére mondom, hogy már gyerekkoromban arról álmodtam, meghívót kapok a válogatottba. Egy éve azon voltam, hogy beverekedjem magam klubom kezdő tizenegyébe. Először ugyanis Dunaszerdahelyen kellett bizonyítanom, hogy méltó vagyok a DAC mezére. Csak utána jöhetett a következő lépcsőfok, a válogatottság. Szerencsésnek vallhatom magam, hogy idővel mindkét álmom teljesült.

– Ez csupán a szerencsén múlt?

– A futballnak megvan az a sajátossága, hogy ha sokat beleteszel, valamit vissza is kapsz, és Fortuna is melléd áll, ha kiérdemled. Ami tőlem telt, megtettem, de azt is tudom, ha Szoboszlai Dominik, Kalmár Zsolt és Gazdag Dániel nem dől ki a sorból sérülés miatt, aligha jutok ekkora szerephez. Nagyon sajnálom, hogy nem játszhattak az Eb-n, állítom, ha velünk vannak, az a kis plusz is meglett volna, ami a továbbjutáshoz hiányzott.

– Mondhatni, hogy berobbant a válogatottba?

– Nem venném a bátorságot arra, hogy ezt kijelentsem, de az biztos, hogy egy év alatt hatalmas fordulat állt be a pályafutásomban. Ma már kilencszeres válogatott játékos vagyok, ráadásul a legutóbbi öt meccsen kezdő voltam, hármat végigjátszottam, és két gólt szereztem. Azt azonban még nem dolgoztam fel, ami velem, velünk történt. Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka egy percet sem aludtam, sok minden járt a fejemben, azon töprengtem, min mentünk keresztül az elmúlt egy-két hétben, milyen felemelő volt a szinte telt házas Puskás Arénában pályára lépni, milyen jó meccseket játszottunk a nálunk jóval többre taksált válogatottakkal. S én, ugyebár, Portugália, Franciaország, majd Németország ellen is kezdő lehettem. A Münchenben fejelt gólom csak a jéghegy csúcsát jelentette, jóllehet azonnal elcseréltem volna a továbbjutásra.

– A Nemzeti Sport értékelése és lapunk olvasói szerint is ön volt a nemzeti együttes legjobbja az Eb-n. Egyetért?

– Köszönöm mindazoknak, akik így vélekednek, de aki kicsit is ismer, tudja, ha van, aki igazán kritikus önmagával, az én vagyok. Különben sem én nyújtottam kiemelkedőt, hanem a magyar válogatott! Aki ott volt, hozzátette a magáét ahhoz, hogy sokak elismerését kivívjuk. Mindazonáltal meggyőződésem, bennem és a csapatban még több van annál, mint amit az Európa-bajnokságon mutattunk. Ami engem illet, ma már nem titok, hogy a portugálok elleni meccs előtt kisebb betegséggel bajlódtam, egy-két kilót fogytam is. Ezzel nem lenne baj, ha jól megtermett ember lennék, de legyünk őszinték, nálam minden deka számít. Ezzel is magyarázható, hogy az első és a második csoportmeccsünk végére kicsit elfogytam, ezért is cserélt le Marco Rossi. Amiatt némi hiányérzetem van, hogy azon a két mérkőzésen nem lehettem maximálisan a csapat segítségére. Az vigasztal, hogy a németek elleni összecsapást már végig bírtam, ami Münchenben történt az első perctől az utolsóig, arra életem végéig emlékezni fogok. Az értékelésre visszakanyarodva, én is úgy érzem, nem teljesítettem rosszul, de ezzel is úgy vagyok, legyek én a csapat leggyengébb láncszeme, csak nyerjünk!

– Szerénysége mellett a jó értelemben vett csibészség is jellemzi önt…

– Holott nem neveltek csibésznek a szüleim. Valójában minden futballistának van egy kis flúgja, nem csak a kapusoknak. Én speciel sohasem voltam ijedős, ha valamiért mégsem volt meg a kellő magabiztosságom, számíthattam a hozzám közelállókra, akik átsegítettek az akadályokon.

– Mekkora nehézséget okozott a beilleszkedés a válogatottba?

– Semekkorát! Attól a naptól fogva, hogy belecsöppentem ebbe a közegbe, otthon érzem magam. Annak ellenére, hogy már harminchét napja össze voltunk zárva, a legnagyobb örömmel maradtam volna még négy napot vagy annál is többet… Ez a közösség azért is nagyszerű, mert ha támad is kisebb gond, azonnal megbeszéljük egymást közt. Odafigyelünk a másikra, segítjük egymást. Hihetetlenül jólesett, hogy a Németország elleni mérkőzés előtti öltözői beszédében Szalai Ádám rám is kitért. Ő, aki már most fantasztikus pályafutást tudhat maga mögött, emlékezett arra, hogy tavaly szeptemberben, Törökországban mutatkoztam be a válogatottban. Szó szerint nem tudom idézni, de a lényeg az volt, hogy zöldfülűként néhány hónap alatt odáig jutottam, hogy egy Eb-n a továbbjutásért küzdhetek. Mondanom sem kell, jól feltüzelt. Amiként a többieket is: kiemelte, hogy aki ezen a meccsen lehetőséghez jut, nemcsak hogy megérdemelten van itt, semmivel sem rosszabb, mint az ellenfele. Azt hiszem, ezt kilencven percig bizonyítottuk is.

– A lefújást követően készült egy fénykép, amely önmagáért beszél: amíg ön könnyezik, Marco Rossi mosolyogva öleli magához. Látta a fotót?

– Láttam, igen, és nagyon tetszik. A szüleimnek is, már mondták, hogy kinyomtatják, és kiteszik a falra. Még most is nehéz azokról a pillanatokról beszélnem… A meccs utáni „sokkban” a szövetségi kapitány odajött hozzám, igyekezett lelket önteni belém. Annyit jegyzett meg, hogy legyek boldog és büszke, mert amit tettem, remek volt. Akkor még nem tudott megvigasztalni, de idővel biztosan úgy érzek majd, ahogyan mondta.

– Ha már Marco Rossi: azt javasolja önnek, hogy ha nem marad Dunaszerdahelyen, Angliában vagy Németországban folytassa.

– Lehet erről beszélni, csak konkrétum híján nincs értelme. Kértem is a menedzseremet, hogy néhány napig kerüljük ezt a témát. A klubomtól kaptam tíz napot a pihenésre, szeretném is kihasználni, hogy a felkészülésnek kitisztult fejjel vághassak neki. Egyébként is jó helyen vagyok, sokat köszönhetek a DAC-nak. Dunaszerdahelyről kerültem be a válogatottba, rengeteg segítséget kaptam vezetőtől, edzőtől, játékostárstól, szurkolótól egyaránt. Remélem, azzal, amit az Eb-n nyújtottam, nekik is visszaadtam valamit.

– Kalmár Zsolt is elégedett volt?

– Szerintem nem hoztam szégyent a mezszámára. Minden meccs után beszéltem vele, illetve Vida Mátéval, szavaikból arra következtettem, nekik sem okoztam csalódást.

– Egyik legjobb barátja tiszteletére választotta a tizenhármast, ugye?

– Így van. Elkeserített, hogy Zsolt nem lehet velünk, ha valaki megérdemelte volna, hogy pályára lépjen az Eb-n, az ő. A szerelésekért felelős Hegyesi Laci bácsi vetette fel, hogy Zsolt távollétében legyek én a tizenhármas, amikor megkérdeztem tőle, viselhetem-e, nyomban hozzájárult. Úgy tűnik, szerencsét hozott nekem a tizenhármas, de ígérem, abban a percben, hogy Zsolt újra köztünk lesz, visszaadom neki

– Most már „arccal” a világbajnoki selejtező felé?

– Nagyon várom a szeptemberi meccseket! Angliával játsszuk az elsőt idehaza. Újra át akarom élni, milyen csodálatos a telt házas Puskás Arénában pályára lépni, és azt érezni, hogy az egész ország mögöttünk van. Nehéz lesz azt felülmúlni, amit az Európa-bajnokságon megéltünk, de a mai magyar válogatottnak van egy jó tulajdonsága, hogy nem ismer lehetetlent. Eddig is sokat dolgoztunk azért, hogy minél sikeresebbek legyünk, a jövőben ráteszünk még egy lapáttal, mert ki akarunk jutni a vébére. Mint említettem már, szerintem többet érdemeltünk volna az Eb-n, abban bízom, hogy amit a sors elvett tőlünk a minap, az ősszel visszaadja.

– Önnek mit adott a kontinensviadal?

– A világ egyik legboldogabb embere voltam az Eb idején, mi több, már előtte is. Úgy éreztem magam, mint tízévesen, amikor egy rangos külföldi tornára utaztunk. Alig vártam, hogy odaérjünk, hogy felhúzzuk magunkra a meccsszerelést, hogy kiszaladjunk a pályára és focizzunk! Ez az érzés tört elő belőlem már a felkészülés során is. Aztán jöttek a meccsek, az élmények, az üzenetek, a mosolyok és a könnyek… Minden másodpercét élveztem, minden pillanat boldogabbá tett. Szóval hogy mit adott nekem az Eb? Mindent!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!