Foci

2007.07.12. 02:29

Szépen csillog a sárvári bronz

Sárvár (pa) - Pontazonosságot követően, több győzelmének köszönhetően a dobogó harmadik fokára állhatott fel a labdarúgó NB III. Bakony-csoportjában a Sárvár FC együttese.

Németh Zoltán

A vezetőség kívánalmait teljesítette a zöld-fehér egylet, hiszen az első ötbe kerülés volt a szezon előtti célkitűzés. Így összeségében elégedett csapata szereplésével Haraszti Zsolt, az SFC trénere is.

- Van Önben hiányérzet?

- Csak egy cseppnyi. Ilyen könnyen ugyanis nem lehettünk volna másodikok, mint ebben a bajnokságban - jelezte Haraszti Zsolt. - Csak két ponttal maradtunk le az ezüstéremről, ez kissé bosszantó.

- Mi hiányzott a második helyhez?

- Tavasszal sok olyan meccsen játszottunk döntetlent, amit megnyerhettünk volna, és bizony ezek a pontok hiányoztak a végelszámolásnál. Ugyanakkor a tavalyi csapat döntő része, meghatározó futbalisták eligazoltak, így új gárdát kellett építenem. Ennek fényében maximálisan elégedett vagyok a harmadik helyezéssel. Pozitívum még, hogy a védekekezésünkkel nem volt probléma, a labdakihozatal is javult, és sok labdát szereztünk. Negatívum, hogy hiába építettük fel a támadásainkat, a befejezéseket sokszor elrontottuk.

- Kikkel volt elégedett?

- A közvetlen védelem, tehát Tóth Jenő kapus, valamint Szabó István, Varga Jenő, Sipos Zoltán, Pupp Richárd az egész szezonban jól teljesített. A középpályán a Bükről télen visszatért, saját nevelésű Vadász Tibor remekül futballozott, a rutinos Ádám Endre pedig a mi Illés Bélánk volt, aki a holtpontokon rendre átsegítette a csapatot.

- Melyek voltak a legeredményesebb mérkőzések, illetve melyekre nem emlékezik vissza szívesen?

- Bükön 5:2-re nyerni nagy dolog, ezen kívül a zárófordulóban összeszedett, motivált játékkal a bajnok Ajka otthonában szereztünk pontot úgy, hogy igazán csak nekünk voltak helyzeteink. A Tapolca, a Csorna és a Pápa elleni döntetlenek miatt viszont csalódott vagyok.

- Hogy alakul a felkészülés?

- Már elkezdtük a munkát, egyelőre úgy fest, hogy gyengülünk. Beke Gábor Ausztriába távozott, és több meghatározó futballistánkat is csábítja a Bük. A standard játékosok kivételével a többiekkel megegyeztek a vezetőink, de ahhoz, hogy az ideihez hasonló szezont produkáljunk, meg kellene tartanunk értékeinket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik