2007.07.24. 02:27
Többet remélt a focisták edzője
Bük - A rossz hajrá ellenére a hetedik helyen végzett a Lami-Véd Bük csapata a labdarúgó NB III. Bakony-csoportjában.
Alaposan elrontották a tavaszi idény végét a bükiek, hiszen az utolsó hat fordulóban a megszerezhető 18 pontból mindössze egyet gyűjtöttek be, így egészen a hetedik helyig estek vissza.
- A vezetőség az első nyolcba várta a csapatot, és ezt az elvárást végül teljesítettük. Reális a helyezésünk, ennek ellenére a játékosok és magam sem vagyok maradéktalanul elégedett. Mind játékban mind pedig helyezésben többet reméltem - nyilatkozta ifjabb Molnár Károly, a Lami-Véd Bük mestere.
- Miért maradtak el az Ön által várt eredménytől?
- Az őszhöz képest szűkített költségvetéssel és kevesebb játékossal dolgozhattam. Nem mentegetőzésként mondom, de sérülések és eltiltások miatt ráadásul folyamatosan komoly létszámhiánnyal küzdöttünk. Ez a bajnokság hajrájára csúcsosodott ki, amikor éppen csak egy csapatnyi hadrafogható játékosom maradt. Kevesen edzettünk, így a gyenge erőállapotunk miatt még a hozzánk hasonló képességű csapatok ellen is kevés esélyünk volt. A soproni mérkőzést követően aztán egyre inkább érződött a kívülről jövő bizalomhiány, a középszerűség iránti érdektelenség, ráadásul a külső szakértők által tett megjegyzések, nyilatkozatok sem használtak a csapatnak.
- Kikkel volt elégedett a játékosok közül?
- Marton Péter, Németh Zoltán, Sátori Barnabás, Niksz Tamás, Pajor Zoltán az egész szezonban meghatározó emberek voltak. Örömteli, hogy hat utánpótláskorú játékos is rendszeresen játszott a felnőttek között, remélem, hogy jövőre még több lehetőséghez jutnak majd. Pozitívum az is, hogy egyik csapat sem vert tönkre bennünk. Az Ajka, a Csorna, a Sümeg valamint az Elmax Pápa ellen pedig különösen elégedett voltam a fiúkkal. Negatívum a Sárvár elleni hazai 5:2-es vereség, ez igazán fájó kudarc volt. Utódomnak, Szekér Istvánnak sok sikertkívánok,éna továbbiakban a megyei első osztályba felkerült Simaság edzőjeként dolgozom tovább.