2010.07.26. 02:28
Egy második és egy harmadik hely a Viktória FC termése
A Viktória FC Szombathely női labdarúgócsapata két tornán vett részt a hétvégén: az V. Király-kupán harmadikként végzett, míg Ausztriában a második helyet szerezte meg.
Viktória FC Szombathely-LUV Graz 3:1 (1:0).
Viktória: Papp (Horváth B.) - Tóth A., Tálosi, Tóth E. (Tischler), Marsai (Rába) - Pas, Krenács, Rácz (Pulai) - Szarvas, Megyeri Sipos (Nagy). Edző: Markó Edina.
Az első elődöntőben az osztrákok sok ütközéssel próbálták megállítani a szombathelyieket - kevés sikerrel, mert Sipos, Megyeri és Pas góljaival összességében magabiztosan győzött a Viktória. A másik meccsen a Südburgerland 0:0-t játszott a Stattegg-gel, majd büntetőkkel nyert.
Viktória-FC Südburgerland 2:2 (1:1). - Büntetőkkel 13:14.
Viktória: Papp (Horváth B.) - Tóth A., Tálosi, Tischler (Rába), Marsai - Pas, Krenács, Rácz (Pulai) - Szarvas, Megyeri (Nagy), Sipos.
A fináléban a Viktória szerzett vezetést Sipos találatával, amit hatalmas lesgóllal egyenlített ki a rivális. A szünet után Szarvas juttatta ismét előnyhöz a szombathelyieket, ám utána több helyzetet is kihagytak. Ezt kihasználva egalizált a Südburgerland, majd büntetőkkel megnyerte a tornát. A harmadik helyet a Graz 5:1-es sikerrel szerezte meg.
Vasárnap Újperinten, az V. Király-kupán a három résztvevő körmérkőzést játszott.
Viktória FC-KSV Altenmarkt 0:2 (0:1).
Viktória: Papp (Horváth B.) - Tóth A., Tálosi, Tischler (Rába) - Pas (Borbély), Krenács, Rácz, Nagy (Pulai) - Szarvas, Megyeri, Sipos.
A hazaiak végig nagy mezőnyfölényben játszottak és hatalmas helyzeteket hibáztak el. Az első félidőben Megyeri tiszta helyzetben a kapusba lőtt, majd az elévágódó labdát sem tudta értékesíteni, a másodikban Szarvas az ötösről a felső lécre emelt. Az osztrákok szórványos kontrákra rendezkedtek be, melyekből kettőt értékesítettek.
Viktória-Landhaus 2:2 (1:1).
Viktória: Horváth B. - Borbély, Tálosi, Tischler (Pas), Rába (Velekei) - Tóth A. (Pulai), Krenács, Rácz - Szarvas, Megyeri, Sipos (Nagy).
A két csapat parázs meccset vívott. Az ellenfél védelmi hibából szerzett vezetést, amit Rácz még a szünet előtt kiegyenlített. A fordulás után újabb elkerülhető gólt kaptak a szombathelyiek, de Megyeri a végén ismét egalizált. A másodikligás Altenmarkt 1:0-ra nyert a Landhaus ellen, így megérdemelten nyerte a tornát. A Viktória rosszabb gólaránya miatt harmadik lett.
- Az első nap frissebbek és pontosabbak voltunk, míg a másodikon a fáradtság miatt többet hibáztunk, de a játékosok megfelelő meccsterhelést kaptak és taktikát is gyakoroltunk - mondta a Viktória edzője, Markó Edina. - Sok helyzetet hibáztunk, de ez a felkészülés ezen szakaszában még orvosolható. Mindig más összeállításban is játszottunk, de ez lassan nem így lesz: a csapatjáték csiszolása, az összeszoktatás lesz a cél a folytatásban. Az új igazolások, Sipos Lilla, Krenács Lilla és Horváth Bettina egyre jobban beilleszkednek a csapatba, elégedett vagyok velük.