2010.09.10. 10:08
Menesztheti Avram Grantet a Chelsea - az európai bajnokságok hétvégi előzetesei
A százszázalékos teljesítménnyel éllovas, címvédő Chelsea a sereghajtó és eddig pont nélküli West Ham Unitedhez látogat az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 4. fordulójában.
Carlo Ancelotti csapata meggyőzően kezdte a szezon, eddigi három győzelme során 14 gólt szerzett és egyet sem kapott, míg a szombati rivális mindössze egyszer talált be három veresége alkalmával. Amennyiben a házigazdák - a papírformának megfelelően - ismét kikapnak, az könnyen a korábban a Chelsea-t irányító vezetőedző, Avram Grant állásába kerülhet.
A kéthetes bajnoki szünetet követően a második helyen álló Arsenal a Bolton Wandererst fogadja, utóbbi együttes kapuját várhatóan ismét a fiatal magyar hálóőr, Bogdán Ádám védi majd. A harmadik Manchester United az Evertonnál vendégeskedik.
Gera Zoltán csapata, a három döntetlennel kezdett, Európa Liga-döntős Fulham a Wolverhampton Wandererst fogadja.
Premier League, 4. forduló:
szombat:
Everton-Manchester United 13:45 ó
Arsenal-Bolton Wanderers 16
Fulham-Wolverhampton Wanderers 16
Manchester City-Blackburn Rovers 16
Newcastle United-Blackpool 16
West Bromwich Albion-Tottenham Hotspur 16
West Ham United-Chelsea 16
Wigan Athletic-Sunderland 16
vasárnap:
Birmingham City-FC Liverpool 17 ó
hétfő:
Stoke City-Aston Villa 21 ó
OLDALTÖRÉS: Primera División - Vadóczék a Bernabeuban bizonyíthatnak
Primera División - Vadóczék a Bernabeuban bizonyíthatnak
Primera División - Vadóczék a Bernabeuban bizonyíthatnak
Primera División - Vadóczék a Bernabeuban bizonyíthatnak
Vadócz Krisztián csapata, az Osasuna a Real Madrid otthonában lép pályára a spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulójában.
A magyar válogatott középpályása felemás emlékeket őrizhet a Bernabeu Stadionról, ugyanis az elmúlt szezonban bombagólt lőtt Iker Casillasnak, együttese ugyanakkor az utolsó pillanatokban végül 3-2-es vereséget szenvedett. Annak a találkozónak a madridi hőse Cristiano Ronaldo volt két találatával, ám a portugál aranylabdás sérülése miatt most biztosan hiányozni fog.
A címvédő FC Barcelona ezúttal az újonc Hérculest látja vendégül: ugyan a találkozó egyértelmű esélyese a katalán sztárcsapat, a vendégek David Trezeguet személyében egy világ-és Európa-bajnok csatárral, valamit egy korábbi Real-futballistával, Royston Drenthével állnak fel.
A pontvadászat másik magyarja, Pintér Ádám, a Real Zaragozával a Málagát látja vendégül, kérdés, hogy a fiatal futballista bemutatkozik-e a spanyol élvonalban.
Primera División, 2. forduló:
szombat:
FC Barcelona-Hércules 18 ó
Valencia-Racing Santander 18
Real Madrid-Osasuna 20
Athletic Bilbao-Atlético Madrid 22
vasárnap:
Getafe-Levante 17 ó
Real Zaragoza-Málaga 17
Sporting Gijón-Real Mallorca 17
Villarreal-Espanyol 19
Sevilla-Deportivo La Coruna 21
hétfő:
Almería-Real Sociedad 21
OLDALTÖRÉS: A Cesena otthonában mutatkozhat be a Milan új támadósora
A Cesena otthonában mutatkozhat be a Milan új támadósora
A Cesena otthonában mutatkozhat be a Milan új támadósora
A Cesena otthonában mutatkozhat be a Milan új támadósora
Az újonc Cesena együttesének jut szombaton az a hálatlan feladat az olasz labdarúgó-bajnokságban, hogy megállítsa az AC Milan vadonatúj támadó alakzatát.
A piros-feketék már az első fordulóban is parádésan futballoztak - 4-0-ra ütötték ki a Leccét -, ám ezúttal a csatárok között Alexandre Pato és Ronaldinho mellett ott lehet a két nagy nyári szerzemény, a szintén brazil Robinho, valamint a svéd Zlatan Ibrahimovic is.
A játéknapot szombaton a címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Internazionale kezdi meg: Rafael Benítez együttese az Udinesét fogadja.
A magyar érdekeltségű csapatok közül a Koman Vladimirt foglalkoztató Sampdoriára vár a legkeményebb feladat, ugyanis a genoai alakulat a Juventus otthonába látogat.
A Vass Ádámot és Feczesin Róbertet is a soraiban tudó Brescia a Palermót látja vasárnap vendégül, míg a keddi, moldovaiak elleni Európa-bajnoki selejtezőn gólt szerző Rudolf Gergely a Genoában a Chievo ellen várhatja a Serie A-s bemutatkozást.
Serie A, 2. forduló:
szombat:
Internazionale-Udinese 18 ó
Cagliari-AS Roma 20:45
Cesena-AC Milan 20:45
vasárnap:
Brescia-Palermo 12:30 ó
Catania-Parma 15
Genoa-Chievo 15
Juventus-Sampdoria 15
Lazio-Bologna 15
Lecce-Fiorentina 15
Napoli-Bari 20:45 ó