Foci

2012.07.19. 18:30

Andorka aláírt - Formálódik a Haladás, de szűk a keret

Szombathely - Sajtótájékoztatón mutatták be csütörtökön a Haladás NB I-es labdarúgócsapatának három "új" igazolását.

Tóth Gábor

A szombathelyi nevelésű, 28 esztendős Andorka Péter Pécsről tért vissza a Rohonci útra. A korábbi közönségkedvenc - aki a 2006 és 2009 között 87 zöld-fehér mezben lejátszott bajnokiján 64 gólt szerzett - két évre szóló szerződést írt alá. Két 19 éves, az előző szezont a Haladás II. NB III-as csapatában töltő, az Illés Akadémián pallérozódó korosztályos válogatott fiatal is profi szerződést kapott: Czafit Richárd és Kalász Milán is három esztendőre kötelezte el magát. Andorka a 9-es, Czafit a 17-es, Kalász pedig a 37-es számú mezt kapta.

- Andorka Pétert 14 éves kora óta ismerem, tudom, hogy jó futballista, biztos vagyok benne, hogy nagy segítségünkre lesz, már a télen szerettem volna leigazolni, most végre sikerült - fogalmazott Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. - Péter már a felkészülési meccseken is bizonyította, hogy fontos játékosa lesz a Haladásnak. Beleillik a csapatunkba, passzol a játékstílusunkba, megfelel a tulajdonosi kör elvárásainak is, hiszen hazai nevelésű játékosról van szó. Nem csak a jelennel foglalkozunk, a jövőt is építjük, ezért kapott profi szerződést a két fiatal. Igaz, nekik még sokat kell tanulniuk, de a tehetség, az elhivatottság megvan bennük.

- Motiváltan várom a bajnoki rajtot, szeretném bizonyítani, hogy érdemes vagyok a Haladás, az edző, a játékostársak bizalmára. Örülök, hogy hazatérhettem - öntötte szavakba érzéseit Andorka Péter.

Csütörtök délután a Haladás által hetek óta csábított Fehér Zoltán felbontotta szerződését a Győri ETO-val - ahol a szakmai stáb nem tartott igényt a 31 éves, 197 NB I-es mecset maga mögött tudó védőre, védekező középpályásra. Mivel a labdarúgó és a Haladás korábban már három évre szóló szerződésben egyezett meg egymással, az ügy végére napokon belül pont kerülhet. Mivel Fehér érkezik, a szakmai stáb által marasztalt exújpesti Dvorschák Gábort nem szerződteti a klubvezetés.

A Haladás-drukkereket érintő hír még, hogy július 24-én, kedden, 18.30-kor a Rohonci úti stadion melletti büfé ad otthont a szezon előtti szokásos szurkolói ankétnak. A beszélgetésen a szakmai stáb és a tulajdonosi kör tagjai, valamint a játékosok is képviseltetik magukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!