Édes a szőlő, jó lesz a bor

A csepregi Iliás István 44 évig dolgozott asztalosként a helyi ktsz-ben. Egész nap a gépek kattogását hallgatta, így már akkor eldöntötte: nyugdíjaséveit a szabadban, csendben, jó levegőn fogja tölteni. A Bene-hegyen húsz esztendeje telepítette szőlőjét: az egykori bozótos terület helyén ma rizlingszilváni, nektár, szürkebarát, zöldveltelini, zweigelt, burgundi, kékfrankos és pinot-noir érik a tőkéken.

A 75 esztendős férfi fele-ségével tavasztól őszig kint él a hegyi birtokon. Talán e kin- ti nyugalomnak köszönheti, hogy éveinek számából leg-alább tízet szemrebbenés nélkül letagadhatna. A lugasokkal ölelt házikó erkélyéről csodálatos panoráma tárul a szemlélődő elé: lenn a horgásztó, körben pedig a szőlőültetvények. A birtokok legtöbbje rendezett, ám vannak, akik bizonyára csak befektetésnek szánták a szőlőt, ám a gondozásával már nem törődnek. Iliás István is nosztalgiával idézi fel a régi időket, amikor még szinte minden csepregi családnak volt szőlője. Akkoriban nagy élet volt a hegyen. Azóta sok birtok került külföldi tulajdonba, az új tulajdonosok pedig nem bajlódtak a szőlővel: vagy kivágták, és befüvesítették a helyét, vagy ráhagyták az enyészetre a valaha szebb napokat látott tőkéket.

Iliáséknál most is nagy becsülete van a szőlőnek, no meg a hordókban tárolt bornak. A gazda -aki a pince falain sorakozó oklevelek tanúsága szerint számos versenyen remekelt bo-raival - saját maga tanult bele a szőlészkedésbe. A szakkönyveket is gyakorta forgatta, és az évek folyamán saját maga is rájött számos dologra. Mai tudásával például másképp telepítené a szőlőt, hisz nem mindegy, hogy melyik fajta melyik mellé kerül. Iliás István azt mondja, szerinte csupán egyetlen titka van a szőlőművelésnek: szeretni kell csinálni, és akkor a tőkék meghálálják a gondoskodást. Persze a legnagyobb odafigyelés mellett is megesik, hogy egy-egy tőkén nem lesz szép a szőlő, ám a gazda szerint ezen nem érdemes bosszankodni. Az idén igazán nem panaszkodhatnak az időjárásra a szőlősgazdák: napsütésből jutott bőven a fürtöknek, így a cukorfokkal is elégedettek lehetnek. A múlt hétvégén szüretelt zöldszilváni 17 fokos volt.

Az Alsó-Bene-hegyi szőlőben tegnap az Iliás család tagjai, rokonok és barátok szorgoskodtak a sorok között. Szerencséjükre verőfényes napsütésben tehették a dolgukat. Marika, István felesége üdítővel, sörrel kínálta a segítőket. Ki állva, ki egy vödrön ülve birkózott a feladattal, no meg a dél közeledtével egyre inkább nyarat idéző hőséggel. Munka közben szó esett a nagypolitikai helyzetről, és persze a helyi választási eredményeken is eldiskurálgattak. Csattogtak az ollók, teltek a vödrök, amiket aztán a traktor pótkocsiján sorakozó hordókba ürítettek. A termést a fenti birtokra vitték, ahol a pince már jó ideje készen áll a szüretre. Előkerült a prés, a daráló, no meg a hegy tavalyi leve, amiből nekünk is járt a kóstoló. Iliás István a szőlőt leginkább művelni, és nem enni szereti, azt mondja, nemigen emlékszik arra, hogy mostanában egy egész fürtöt meg-evett volna. Persze a sorok között járva kóstolgatja mindegyiket, ám fogyasztani inkább borként szereti. És hogy mi a jó bor titka? A csepregi gazda szerint csupán annyi, hogy szőlőből legyen, és jól- essen. Neki sincs kedvenc bora, szereti és nagy kedvvel fogyasztja mindegyiket, persze csak mértékkel. A pince egyébként nagy családi és baráti összejövetelek helyszíne: az evés-ivás-beszélgetés közben gyakran előkerül a mandolin, amin Iliás István autodidakta módon, saját kedvére tanult meg játszani. A nyolc unokájának örvendő Iliás házaspár már nagyon várja a hétvégét, amikor az unokák is megérkeznek a szüretre. Akkor a kék szőlők kerülnek prés alá.

A 75 esztendős férfi fele-ségével tavasztól őszig kint él a hegyi birtokon. Talán e kin- ti nyugalomnak köszönheti, hogy éveinek számából leg-alább tízet szemrebbenés nélkül letagadhatna. A lugasokkal ölelt házikó erkélyéről csodálatos panoráma tárul a szemlélődő elé: lenn a horgásztó, körben pedig a szőlőültetvények. A birtokok legtöbbje rendezett, ám vannak, akik bizonyára csak befektetésnek szánták a szőlőt, ám a gondozásával már nem törődnek. Iliás István is nosztalgiával idézi fel a régi időket, amikor még szinte minden csepregi családnak volt szőlője. Akkoriban nagy élet volt a hegyen. Azóta sok birtok került külföldi tulajdonba, az új tulajdonosok pedig nem bajlódtak a szőlővel: vagy kivágták, és befüvesítették a helyét, vagy ráhagyták az enyészetre a valaha szebb napokat látott tőkéket.

Iliáséknál most is nagy becsülete van a szőlőnek, no meg a hordókban tárolt bornak. A gazda -aki a pince falain sorakozó oklevelek tanúsága szerint számos versenyen remekelt bo-raival - saját maga tanult bele a szőlészkedésbe. A szakkönyveket is gyakorta forgatta, és az évek folyamán saját maga is rájött számos dologra. Mai tudásával például másképp telepítené a szőlőt, hisz nem mindegy, hogy melyik fajta melyik mellé kerül. Iliás István azt mondja, szerinte csupán egyetlen titka van a szőlőművelésnek: szeretni kell csinálni, és akkor a tőkék meghálálják a gondoskodást. Persze a legnagyobb odafigyelés mellett is megesik, hogy egy-egy tőkén nem lesz szép a szőlő, ám a gazda szerint ezen nem érdemes bosszankodni. Az idén igazán nem panaszkodhatnak az időjárásra a szőlősgazdák: napsütésből jutott bőven a fürtöknek, így a cukorfokkal is elégedettek lehetnek. A múlt hétvégén szüretelt zöldszilváni 17 fokos volt.

Az Alsó-Bene-hegyi szőlőben tegnap az Iliás család tagjai, rokonok és barátok szorgoskodtak a sorok között. Szerencséjükre verőfényes napsütésben tehették a dolgukat. Marika, István felesége üdítővel, sörrel kínálta a segítőket. Ki állva, ki egy vödrön ülve birkózott a feladattal, no meg a dél közeledtével egyre inkább nyarat idéző hőséggel. Munka közben szó esett a nagypolitikai helyzetről, és persze a helyi választási eredményeken is eldiskurálgattak. Csattogtak az ollók, teltek a vödrök, amiket aztán a traktor pótkocsiján sorakozó hordókba ürítettek. A termést a fenti birtokra vitték, ahol a pince már jó ideje készen áll a szüretre. Előkerült a prés, a daráló, no meg a hegy tavalyi leve, amiből nekünk is járt a kóstoló. Iliás István a szőlőt leginkább művelni, és nem enni szereti, azt mondja, nemigen emlékszik arra, hogy mostanában egy egész fürtöt meg-evett volna. Persze a sorok között járva kóstolgatja mindegyiket, ám fogyasztani inkább borként szereti. És hogy mi a jó bor titka? A csepregi gazda szerint csupán annyi, hogy szőlőből legyen, és jól- essen. Neki sincs kedvenc bora, szereti és nagy kedvvel fogyasztja mindegyiket, persze csak mértékkel. A pince egyébként nagy családi és baráti összejövetelek helyszíne: az evés-ivás-beszélgetés közben gyakran előkerül a mandolin, amin Iliás István autodidakta módon, saját kedvére tanult meg játszani. A nyolc unokájának örvendő Iliás házaspár már nagyon várja a hétvégét, amikor az unokák is megérkeznek a szüretre. Akkor a kék szőlők kerülnek prés alá.

A 75 esztendős férfi fele-ségével tavasztól őszig kint él a hegyi birtokon. Talán e kin- ti nyugalomnak köszönheti, hogy éveinek számából leg-alább tízet szemrebbenés nélkül letagadhatna. A lugasokkal ölelt házikó erkélyéről csodálatos panoráma tárul a szemlélődő elé: lenn a horgásztó, körben pedig a szőlőültetvények. A birtokok legtöbbje rendezett, ám vannak, akik bizonyára csak befektetésnek szánták a szőlőt, ám a gondozásával már nem törődnek. Iliás István is nosztalgiával idézi fel a régi időket, amikor még szinte minden csepregi családnak volt szőlője. Akkoriban nagy élet volt a hegyen. Azóta sok birtok került külföldi tulajdonba, az új tulajdonosok pedig nem bajlódtak a szőlővel: vagy kivágták, és befüvesítették a helyét, vagy ráhagyták az enyészetre a valaha szebb napokat látott tőkéket.

Iliáséknál most is nagy becsülete van a szőlőnek, no meg a hordókban tárolt bornak. A gazda -aki a pince falain sorakozó oklevelek tanúsága szerint számos versenyen remekelt bo-raival - saját maga tanult bele a szőlészkedésbe. A szakkönyveket is gyakorta forgatta, és az évek folyamán saját maga is rájött számos dologra. Mai tudásával például másképp telepítené a szőlőt, hisz nem mindegy, hogy melyik fajta melyik mellé kerül. Iliás István azt mondja, szerinte csupán egyetlen titka van a szőlőművelésnek: szeretni kell csinálni, és akkor a tőkék meghálálják a gondoskodást. Persze a legnagyobb odafigyelés mellett is megesik, hogy egy-egy tőkén nem lesz szép a szőlő, ám a gazda szerint ezen nem érdemes bosszankodni. Az idén igazán nem panaszkodhatnak az időjárásra a szőlősgazdák: napsütésből jutott bőven a fürtöknek, így a cukorfokkal is elégedettek lehetnek. A múlt hétvégén szüretelt zöldszilváni 17 fokos volt.

Az Alsó-Bene-hegyi szőlőben tegnap az Iliás család tagjai, rokonok és barátok szorgoskodtak a sorok között. Szerencséjükre verőfényes napsütésben tehették a dolgukat. Marika, István felesége üdítővel, sörrel kínálta a segítőket. Ki állva, ki egy vödrön ülve birkózott a feladattal, no meg a dél közeledtével egyre inkább nyarat idéző hőséggel. Munka közben szó esett a nagypolitikai helyzetről, és persze a helyi választási eredményeken is eldiskurálgattak. Csattogtak az ollók, teltek a vödrök, amiket aztán a traktor pótkocsiján sorakozó hordókba ürítettek. A termést a fenti birtokra vitték, ahol a pince már jó ideje készen áll a szüretre. Előkerült a prés, a daráló, no meg a hegy tavalyi leve, amiből nekünk is járt a kóstoló. Iliás István a szőlőt leginkább művelni, és nem enni szereti, azt mondja, nemigen emlékszik arra, hogy mostanában egy egész fürtöt meg-evett volna. Persze a sorok között járva kóstolgatja mindegyiket, ám fogyasztani inkább borként szereti. És hogy mi a jó bor titka? A csepregi gazda szerint csupán annyi, hogy szőlőből legyen, és jól- essen. Neki sincs kedvenc bora, szereti és nagy kedvvel fogyasztja mindegyiket, persze csak mértékkel. A pince egyébként nagy családi és baráti összejövetelek helyszíne: az evés-ivás-beszélgetés közben gyakran előkerül a mandolin, amin Iliás István autodidakta módon, saját kedvére tanult meg játszani. A nyolc unokájának örvendő Iliás házaspár már nagyon várja a hétvégét, amikor az unokák is megérkeznek a szüretre. Akkor a kék szőlők kerülnek prés alá.

Iliáséknál most is nagy becsülete van a szőlőnek, no meg a hordókban tárolt bornak. A gazda -aki a pince falain sorakozó oklevelek tanúsága szerint számos versenyen remekelt bo-raival - saját maga tanult bele a szőlészkedésbe. A szakkönyveket is gyakorta forgatta, és az évek folyamán saját maga is rájött számos dologra. Mai tudásával például másképp telepítené a szőlőt, hisz nem mindegy, hogy melyik fajta melyik mellé kerül. Iliás István azt mondja, szerinte csupán egyetlen titka van a szőlőművelésnek: szeretni kell csinálni, és akkor a tőkék meghálálják a gondoskodást. Persze a legnagyobb odafigyelés mellett is megesik, hogy egy-egy tőkén nem lesz szép a szőlő, ám a gazda szerint ezen nem érdemes bosszankodni. Az idén igazán nem panaszkodhatnak az időjárásra a szőlősgazdák: napsütésből jutott bőven a fürtöknek, így a cukorfokkal is elégedettek lehetnek. A múlt hétvégén szüretelt zöldszilváni 17 fokos volt.

Az Alsó-Bene-hegyi szőlőben tegnap az Iliás család tagjai, rokonok és barátok szorgoskodtak a sorok között. Szerencséjükre verőfényes napsütésben tehették a dolgukat. Marika, István felesége üdítővel, sörrel kínálta a segítőket. Ki állva, ki egy vödrön ülve birkózott a feladattal, no meg a dél közeledtével egyre inkább nyarat idéző hőséggel. Munka közben szó esett a nagypolitikai helyzetről, és persze a helyi választási eredményeken is eldiskurálgattak. Csattogtak az ollók, teltek a vödrök, amiket aztán a traktor pótkocsiján sorakozó hordókba ürítettek. A termést a fenti birtokra vitték, ahol a pince már jó ideje készen áll a szüretre. Előkerült a prés, a daráló, no meg a hegy tavalyi leve, amiből nekünk is járt a kóstoló. Iliás István a szőlőt leginkább művelni, és nem enni szereti, azt mondja, nemigen emlékszik arra, hogy mostanában egy egész fürtöt meg-evett volna. Persze a sorok között járva kóstolgatja mindegyiket, ám fogyasztani inkább borként szereti. És hogy mi a jó bor titka? A csepregi gazda szerint csupán annyi, hogy szőlőből legyen, és jól- essen. Neki sincs kedvenc bora, szereti és nagy kedvvel fogyasztja mindegyiket, persze csak mértékkel. A pince egyébként nagy családi és baráti összejövetelek helyszíne: az evés-ivás-beszélgetés közben gyakran előkerül a mandolin, amin Iliás István autodidakta módon, saját kedvére tanult meg játszani. A nyolc unokájának örvendő Iliás házaspár már nagyon várja a hétvégét, amikor az unokák is megérkeznek a szüretre. Akkor a kék szőlők kerülnek prés alá.

Iliáséknál most is nagy becsülete van a szőlőnek, no meg a hordókban tárolt bornak. A gazda -aki a pince falain sorakozó oklevelek tanúsága szerint számos versenyen remekelt bo-raival - saját maga tanult bele a szőlészkedésbe. A szakkönyveket is gyakorta forgatta, és az évek folyamán saját maga is rájött számos dologra. Mai tudásával például másképp telepítené a szőlőt, hisz nem mindegy, hogy melyik fajta melyik mellé kerül. Iliás István azt mondja, szerinte csupán egyetlen titka van a szőlőművelésnek: szeretni kell csinálni, és akkor a tőkék meghálálják a gondoskodást. Persze a legnagyobb odafigyelés mellett is megesik, hogy egy-egy tőkén nem lesz szép a szőlő, ám a gazda szerint ezen nem érdemes bosszankodni. Az idén igazán nem panaszkodhatnak az időjárásra a szőlősgazdák: napsütésből jutott bőven a fürtöknek, így a cukorfokkal is elégedettek lehetnek. A múlt hétvégén szüretelt zöldszilváni 17 fokos volt.

Az Alsó-Bene-hegyi szőlőben tegnap az Iliás család tagjai, rokonok és barátok szorgoskodtak a sorok között. Szerencséjükre verőfényes napsütésben tehették a dolgukat. Marika, István felesége üdítővel, sörrel kínálta a segítőket. Ki állva, ki egy vödrön ülve birkózott a feladattal, no meg a dél közeledtével egyre inkább nyarat idéző hőséggel. Munka közben szó esett a nagypolitikai helyzetről, és persze a helyi választási eredményeken is eldiskurálgattak. Csattogtak az ollók, teltek a vödrök, amiket aztán a traktor pótkocsiján sorakozó hordókba ürítettek. A termést a fenti birtokra vitték, ahol a pince már jó ideje készen áll a szüretre. Előkerült a prés, a daráló, no meg a hegy tavalyi leve, amiből nekünk is járt a kóstoló. Iliás István a szőlőt leginkább művelni, és nem enni szereti, azt mondja, nemigen emlékszik arra, hogy mostanában egy egész fürtöt meg-evett volna. Persze a sorok között járva kóstolgatja mindegyiket, ám fogyasztani inkább borként szereti. És hogy mi a jó bor titka? A csepregi gazda szerint csupán annyi, hogy szőlőből legyen, és jól- essen. Neki sincs kedvenc bora, szereti és nagy kedvvel fogyasztja mindegyiket, persze csak mértékkel. A pince egyébként nagy családi és baráti összejövetelek helyszíne: az evés-ivás-beszélgetés közben gyakran előkerül a mandolin, amin Iliás István autodidakta módon, saját kedvére tanult meg játszani. A nyolc unokájának örvendő Iliás házaspár már nagyon várja a hétvégét, amikor az unokák is megérkeznek a szüretre. Akkor a kék szőlők kerülnek prés alá.

Az Alsó-Bene-hegyi szőlőben tegnap az Iliás család tagjai, rokonok és barátok szorgoskodtak a sorok között. Szerencséjükre verőfényes napsütésben tehették a dolgukat. Marika, István felesége üdítővel, sörrel kínálta a segítőket. Ki állva, ki egy vödrön ülve birkózott a feladattal, no meg a dél közeledtével egyre inkább nyarat idéző hőséggel. Munka közben szó esett a nagypolitikai helyzetről, és persze a helyi választási eredményeken is eldiskurálgattak. Csattogtak az ollók, teltek a vödrök, amiket aztán a traktor pótkocsiján sorakozó hordókba ürítettek. A termést a fenti birtokra vitték, ahol a pince már jó ideje készen áll a szüretre. Előkerült a prés, a daráló, no meg a hegy tavalyi leve, amiből nekünk is járt a kóstoló. Iliás István a szőlőt leginkább művelni, és nem enni szereti, azt mondja, nemigen emlékszik arra, hogy mostanában egy egész fürtöt meg-evett volna. Persze a sorok között járva kóstolgatja mindegyiket, ám fogyasztani inkább borként szereti. És hogy mi a jó bor titka? A csepregi gazda szerint csupán annyi, hogy szőlőből legyen, és jól- essen. Neki sincs kedvenc bora, szereti és nagy kedvvel fogyasztja mindegyiket, persze csak mértékkel. A pince egyébként nagy családi és baráti összejövetelek helyszíne: az evés-ivás-beszélgetés közben gyakran előkerül a mandolin, amin Iliás István autodidakta módon, saját kedvére tanult meg játszani. A nyolc unokájának örvendő Iliás házaspár már nagyon várja a hétvégét, amikor az unokák is megérkeznek a szüretre. Akkor a kék szőlők kerülnek prés alá.

Az Alsó-Bene-hegyi szőlőben tegnap az Iliás család tagjai, rokonok és barátok szorgoskodtak a sorok között. Szerencséjükre verőfényes napsütésben tehették a dolgukat. Marika, István felesége üdítővel, sörrel kínálta a segítőket. Ki állva, ki egy vödrön ülve birkózott a feladattal, no meg a dél közeledtével egyre inkább nyarat idéző hőséggel. Munka közben szó esett a nagypolitikai helyzetről, és persze a helyi választási eredményeken is eldiskurálgattak. Csattogtak az ollók, teltek a vödrök, amiket aztán a traktor pótkocsiján sorakozó hordókba ürítettek. A termést a fenti birtokra vitték, ahol a pince már jó ideje készen áll a szüretre. Előkerült a prés, a daráló, no meg a hegy tavalyi leve, amiből nekünk is járt a kóstoló. Iliás István a szőlőt leginkább művelni, és nem enni szereti, azt mondja, nemigen emlékszik arra, hogy mostanában egy egész fürtöt meg-evett volna. Persze a sorok között járva kóstolgatja mindegyiket, ám fogyasztani inkább borként szereti. És hogy mi a jó bor titka? A csepregi gazda szerint csupán annyi, hogy szőlőből legyen, és jól- essen. Neki sincs kedvenc bora, szereti és nagy kedvvel fogyasztja mindegyiket, persze csak mértékkel. A pince egyébként nagy családi és baráti összejövetelek helyszíne: az evés-ivás-beszélgetés közben gyakran előkerül a mandolin, amin Iliás István autodidakta módon, saját kedvére tanult meg játszani. A nyolc unokájának örvendő Iliás házaspár már nagyon várja a hétvégét, amikor az unokák is megérkeznek a szüretre. Akkor a kék szőlők kerülnek prés alá.