Gazdaság

2009.12.18. 03:29

Jövőre még jobban visszaesik az újautó-értékesítés

Az idei 1,3 százalék után jövőre újabb 6,1 százalékkal esik az újautó-értékesítés Európában, és a válság előtti szintet is csak 2014-ben éri majd el az eladások száma. Ez nem igazán jó hír a sokakat foglalkoztató autógyártók számára.

Kiss Tamás

 A várakozások részletezése előtt azonban érdemes megjegyeznünk, hogy az autópiac helyzete korántsem mellékes az öreg kontinensen, s ez régiónkra még inkább igaz. Az European Automobile Association adatai szerint ugyanis Európában 12 millió embert foglalkoztat az autó- ipar, ebből 2,2 milliót közvetlenül, 10,3 milliót pedig közvetett formában. Ez azt jelenti, hogy az EU munkavállalóinak 6 százaléka függ erősen az autóipari turbulenciáktól, de ez az arány egyes országokban még ennél is magasabb, Németországban például minden hetedik munkahely így vagy úgy az autógyártáshoz köthető.

És akkor jöjjenek a számok: a Caylon Bank elemzése szerint a tavalyi 14,7 millió személyautó után Európában idén 14,5 millió eladása valószínűsíthető. A 2007-es csúcs után a tavalyi értékesítések 7,8 százalékos visszaesést jelentettek, ahhoz képest pedig idén újabb 1,3 százalékos lesz a lemorzsolódás. A visszaesés az európai kormányok roncsprémium-programjai nélkül ennél lényegesen nagyobb lett volna, az autógyárakat felszínen tartó kormányzati keresletnövelő programok azonban jövőre visszaütnek. Miközben ugyanis a világ számos országában jövőre már az eladások növekedésével lehet számolni, Európában a roncsprémiumok által generált előrehozott kereslet miatt 2010-ben 6,1 százalékos visszaesés várható.

Az elemzők szerint az Egyesült Államokban 10,6, Brazíliában 5, Oroszországban 12,6, Indiában és Kínában 6-6,5 százalékos keresletnövekedésre lehet számítani az új autók piacán. Mindez nem jelenti azt, hogy a személyautók értékesítése visszatérne a válság előtti szintre, hiszen a jövő évi szerény emelkedést hatalmas visszaesés előzte meg. Világszinten a két év alatt bekövetkezett 12,9 százalékos esést jövőre 2,5 százalékos növekedés követheti, ám ez még mindig azt jelenti, hogy jövőre is bő 10 százalékkal kevesebb autó talál gazdára, mint 2007-ben.

Visszatérve a roncsprémiumra: a német kormány 5 milliárd eurós akcióval sietett megsegíteni a GDP 3,4 százalékát adó ágazatot. A program sikerét mutatja, hogy a legnagyobb európai piacon idén 3,9 millió új autó eladása várható, ez pedig az elemzők szerint 1 millióval több, mint amennyit támogatás nélkül értékesíteni tudott volna az ágazat.

A gyártók eredményeit vizsgálva azonban az látszik, hogy a roncsprémiumok nem mentették meg a vállalati profitokat. A forgalom eleve az alacsonyabb nyereségtartalmú alsó kategóriás autók piacán emelkedett, ahol lényegesen kisebb a profitráta, mint a nagyobb osztályokban. Ezen túl az értékesítés is nyomott áron történt, hiszen a keresletért az állami támogatás ellenére is meg kellett küzdeni, ráadásul több állam eleve feltételül szabta a kereskedőknek, hogy a támogatásért cserébe maguk is meghatározott összegű kedvezményt adjanak. (Nagy-Britanniában 1000 font állami támogatást 1000 font kereskedelmi árengedménynek kellett kiegészítenie.) Mindezek eredményeként a roncsprémiumok hatására a profit nem emelkedett, de az állami be- avatkozás megtette hatását, hiszen a készletek kiárusításával a likviditás legalább nem került veszélybe.

Az európai autógyárakat jövőre a BRIC országai (Brazília, Oroszország, India, Kína) menthetik meg, mivel azok növekedést várnak már 2009-re, s ezek az országok az európai márkáknak is fontos piacai. Brazíliában adókedvezményekkel ösztönözték a keresletet, és a piactámogatás 2009 után is folytatódik. Kína a 2008-as esés után nagy energiákat fektetett az autópiac ösztönzésébe, s ennek eredményeként idén 45 százalékos fellendülést mutatott az eladásokban. A kínai piac továbbra is ellenállhatatlanul vonzó a gyártóknak, mert a növekvő fizetések mellett alacsony az egy lakosra jutó személyautók száma. (Míg Európában 1000 emberből 500-nak van autója, addig Kínában csak 22-nek...) Indiában a kis autók piacán szinte egyáltalán nem érződött a krízis, a jövő évi értékesítést pedig a kedvező finanszírozási konstrukciók és a folyamatos infrastruktúra-fejlesztés ösztönzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!