Gazdaság

2011.08.24. 17:51

Devizahitelesek: a közjegyzők a hatályos jogszabály szerint számítják a díjat

A gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés és a devizakölcsön-szerződés módosítás, valamint az azok alapján tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat közjegyzői okiratba foglalásáért járó közjegyzői munkadíj és költségtérítés 15-20 ezer forint lesz, ha arra a közjegyző irodájában kerül sor, a bankban történő hitelesítés 5-6 ezer forinttal kerül többe - mondta Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke szerdán az MTI-nek.

MTI

A közigazgatási és igazságügyi miniszter hét elején megjelent rendelete szerint a gyűjtőszámla-hitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés és a devizakölcsön-szerződés módosítás, valamint az azok alapján tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat közjegyzői okiratba foglalásáért járó közjegyzői munkadíjat és költségtérítést a bank fizeti. A rendelet visszautal a díjszabási rendeletre, ebből következik a 15-20 ezer forintos díj, amely a kiszálláskor 5-6 ezer forint költséggel növekedhet - tette hozzá.
A módosító szerződés tartalmazza az eredeti hitelszerződés néhány kitételét, továbbá az adós egyoldalú kötelezettségvállalását. Miután a gyűjtőszámlán keletkező összeg előre nem kalkulálható, ezért annak a lejáratkori megállapítása is rögzítésre kerül. A végső összeg majd közjegyzői tanúsítványba kerül a lejáratkor - mondta az elnök.


Devizahitelek - Három hétig tart az árfolyamrögzítésről szóló kampány

Három héten át, szeptember 11-ig tartó televíziós és rádiós kampányt indított a kormány az árfolyamrögzítésről. A kampány költségkerete bruttó 50 millió forint.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság az MTI érdeklődésére szerdán azt közölte, hogy a kabinet a bajba jutott devizahitelesek hatékony, gyors tájékoztatása érdekében indította el a "minikampányt", amellyel az ötpontos otthonvédelmi akcióterv keretében hozott egyik segítségre, az árfolyamrögzítés lehetőségére hívja fel az érintettek figyelmét.
   
A kampány megtervezését és a médiafelületek foglalását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal keretszerződésben álló Bell & Partners ügynökség végzi, de ügynökségi díjat nem számol fel a kampány lebonyolításáért, amelynek költségkerete csaknem bruttó 50 millió forint.
   
Az árfolyamrögzítésről televíziós és rádiós hirdetések szólnak - a Magyar Televízióban, a Duna Televízióban, az RTL Klubon, a TV2-n és a Hír Tv-n, valamint a Magyar Rádióban, a Class FM-en és a Lánchíd Rádióban - három héten át, augusztus 22. és szeptember 11. között, ami összesen 664 megjelenést jelent. Naponta 10-50 hirdetés látható, illetve hangzik el. A médiaszolgáltatók "figyelemmel az ügy kiemelt társadalmi fontosságára" 75-88 százalékos kedvezményt biztosítottak a listaár szerinti hirdetési tarifaáraikból - tájékoztatott az államtitkárság.
   
Közleményükben megjegyezik, "a lakosság tájékoztatását különösen fontosnak tartjuk" tekintettel arra, hogy - mint írják - a korábbi kormányzati ciklusokban a lakosság semmiféle tájékoztatást nem kapott az akkori döntéshozóktól, kizárólag a hitelezők üzleti célú reklámhirdetései szolgáltak számukra támpontul, "miközben az otthonteremtéshez szükséges állami kedvezményeket csírájában is elfojtották".
Orbán Viktor miniszterelnök a múlt szerdai kormányülés után jelentette be az árfolyamgát melletti kampány elindítását.


Devizahitelek - Az európai bankfelügyelethez fordul az MSZP

Az MSZP azt kéri az európai bankfelügyelettől, vizsgálja meg, hogy a magyarországi bankok hitelezési gyakorlata mennyiben egyezik az Európában megszokottal, illetve mennyiben tér el attól. Az ellenzéki párt eseti bizottság létrehozását kezdeményezi a devizahiteleseket érintő ügyek figyelemmel kísérésére.
Mesterházy Attila pártelnök szerdán, miután vezetésével az MSZP képviselői a devizahitelesek érdekvédelmi szervezeteivel tárgyaltak, újságíróknak elmondta: a bankfelügyelet állásfoglalása kiindulópontot adhat a szükséges jogszabály-módosításokhoz.
   
Kitért arra is, hogy még szerdán benyújtják a parlamentnek azt a kilencpontos javaslatcsomagot, amelyet az MSZP a devizahitelesek megsegítésére dolgozott ki. Ebben szerepel a nemzeti eszközkezelő mielőbbi beindítása, a magáncsőd intézmények megalkotása és az, tegyék lehetővé, hogy a munkaadók önként átvállalják dolgozóik hiteltörlesztésének a 180 forintos frankárfolyam feletti részét úgy, hogy azt költségként elszámolják.
   
Az MSZP elnöke elmondta, hogy a hitelkárosultak képviselői több olyan problémáról is tájékoztatták, amelyeket fölvet majd a szocialisták és a bankszövetség következő hetekben esedékes tárgyalásán.
   
Mesterházy Attila kérdésre válaszolva bírálta az árfolyamgátra vonatkozó szabályozást is, megjegyezve: a 180 forinton rögzített frankárfolyam, illetve az a tény, hogy három év elteltével is legfeljebb 15 százalékkal emelkedhet a törlesztőrészlet, rendkívüli módon meghosszabbíthatja a futamidőt, így a hitelt sok esetben még az adósok gyermekeinek is törleszteniük kell.
   
Simon Gábor, a fogyasztóvédelmi bizottság szocialista elnöke azt közölte: összehívja a testület rendkívüli ülését, és kezdeményezi, hogy hozzanak létre paritásos eseti bizottságot, amely a devizahiteleseket érintő ügyeket kíséri figyelemmel.
   
Kedden egyébként Matolcsy György is állásfoglalást kért Andrea Enriatól, az Európai Bankfelügyelet vezetőjétől a magyar pénzügyi rendszerben a devizahitelezés nyomán kialakult nehéz helyzet miatt. A nemzetgazdasági miniszter egyebek mellett a következő kérdésekben kérte a bankfelügyelet állásfoglalását: milyen kockázatot jelenthet a hitelfelvevők szempontjából az a körülmény, hogy Magyarországon az összes lakossági hitelfelvétel döntő részét deviza - leginkább svájci frank - alapú lakáshitelként váltották ki; illetve mennyiben járult hozzá az elégtelen uniós és hazai szabályozás a jelenlegi helyzet kialakulásához?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!