Gazdaság

2012.04.26. 09:29

Az ügyvédeket is kiemelten ellenőrzi a NAV

Májustól kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) a szolgáltató szektornak, így ellenőrzi az ügyvédeket, adószakértőket, a szépségipart, a plasztikai sebészeket és a fogorvosokat is - mondta Szarvák Jenő főosztályvezető, a NAV és több vállalkozói érdekképviselet által szervezett konferencián szerdán Budapesten.

MTI

2009-től 2012 első negyedévének végéig a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Budapesten és Pest megyében 703 operatív ellenőrzést végzett csak a szolgáltató szektor egy bizonyos szegmensében (fodrászat, szépségápolás, az ezekhez kapcsolódó eszközbeszerzések), és ehhez köthetően 11,3 millió forint mulasztási bírságot szabott ki – erről Horváth Gábor, főosztályvezető-helyettes beszélt a konferencián. Hozzátette: a 703 operatív ellenőrzésből 62 esetben utólagos adóellenőrzésre is sor került. Ezekben az utólagos vizsgálatokban 1,1 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel a hatóság - hangsúlyozta a főosztályvezető-helyettes.

Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese kiemelte, hogy az adóhatóságnak a tavalyi 9.500 milliárd forinttal szemben az idén 10.500 milliárd forintot kell beszednie, ez pedig csak akkor lehetséges, ha szélesedik az adózók köre, vagyis fehéredik a gazdaság.

A szolgáltató szektort eddig is ellenőrizte az adóhatóság, de májustól több operatív (adat)- és utólagos ellenőrzést végez. Cél az adóelkerülés feltárása - mondta Szarvák Jenő.

A szolgáltatási szektorban az operatív ellenőrzések során a leggyakoribb probléma az alkalmazottak bejelentés nélküli foglalkoztatása, valamint a számla-, illetve nyugtaadás elmulasztása. Az utólagos ellenőrzések alkalmával pedig a feltárt adóhiány háromnegyede áfa - mondta Horváth Gábor beszélt. Az ellenőrzés technikái közül kiemelte a beszerzett alapanyag és az abból készített étel mennyiségének összevetését.

Januártól a vállalkozások visszaigényelhetik a bérelt személygépkocsik bérleti díjainak áfáját, de ez nem automatikus - erről Nagy Orsolya osztályvezető beszélt a konferencián. Csak az üzleti célú használatra jutó áfa vonható le, ezt viszont útnyilvántartással kell "bizonylatolni" - tette hozzá.

Tamásné Czinege Csilla, a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó főigazgatóság vezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az adócsalás bűncselekmény, és ha a revizorok ilyet észlelnek, kötelező feljelentést tenniük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!