Gazdaság

2013.01.25. 12:38

Hatan szövetkeznek

Hat falu kíván kialakítani közös hivatalt a jelenleg Uraiújfalu és Vasegerszeg székhellyel működő két körjegyzőség összevonásával.

Simon Erzsébet

Az  új egyesített hivatal székhelye Uraiújfaluban lesz az előzetes egyeztetések szerint  - tudtuk meg Vargyai Vilmos polgármestertől.

Állandó kirendeltség  működik Vasegerszegen, ahol a nagygeresdi feladatokat is ellátják, továbbá Simaságon is, ahová a nemesládonyi ügyfelek fordulhatnak. A  vámoscsaládi feladatokat továbbra is Uraiújfaluban látják el. Marad az ügyfélfogadás eddigi rendje is.

- A hivatali teendőket a jelenlegi köztisztviselői létszámmal kívánjuk ellátni. Számításaink szerint az állami finanszírozás a költségek felét adja, a fennmaradó részt az önkormányzatok a saját bevételeikből fedezik. A változásokat az állampolgárok csak kis mértékben érzékelik, mert minden önkormányzati hatáskörbe tartozó ügyet az eddig megszokott helyszíneken intézhetnek. A járási hivatalhoz átkerült néhány ügyben az ügyfelek Vasegerszegen és Uraiújfaluban kereshetik fel a járási hivatal ügysegédjét. Célunk, hogy az új hivatali struktúrában továbbra is zökkenőmentes legyen az ügyintézés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!