Gazdaság

2013.03.11. 12:21

Tiltakozó osztrákok az uniónál

Őrség - Nemég Őriszentpéteren ülésezett a zsebszerződések ellen létrehozott bizottság, Budai Gyula államtitkár vezetésével. Elhangzott: nem lesz sétagalopp a földek állami kisajátítása.

Kozma Gábor

Úgy tűnik, az osztrákok nem hagyják annyiban a magyar törekvéseket földügyekben. Erre utal, hogy a budapesti  osztrák nagykövet a napokban jelezte, sérti érdekeiket az, ahogyan a magyar hatóságok fellépnek egyes honfitársai ellenében. Információink szerint eddig 16 esetben rendelték el osztrák állampolgárok termőföldvásárlásának érvénytelenítését, jobbára a nyugati végeken, ezen belül is az Őrségben. Újabb eljárások is folyamatban vannak. Az Ö1 osztrák közszolgálati rádió riportjában pár napja azt állította, hogy a helyi hatóságokra Budapestről nyomás nehezedik. Azt is közölte: Ausztria bepanaszolja hazánkat  az uniónál. Ez meg is történt, mivel az Európai Bizottság már ígéretet is tett a panaszok kivizsgálására, így hazánk újabb uniós eljárásnak nézhet elébe. Megkérdeztünk egy  szombathelyi jogászt, aki név nélkül kifejtette: a zsebszerződések bizonyítása nagyon nehéz, hiszen éppen azért hozták létre, hogy álcázzák a tényleges szándékot.

A mostani kormány megörökölte ezt a  problémát, valóban óriási  területek jutottak külföldi kezekbe. Ahol jogszerűen bejegyzett az adásvétel, ott nehéz lesz fogást találni. Más a helyzet, ha az állam einstandol, vagyis erővel kisajátít. Ez viszont komoly jogi bonyodalmakat okozna az unióval fogalmazott. A szaktárca leszögezte: kizárólag a jogszabályba ütköző szerződőknek kell számolniuk  állami  fellépéssel, polgári és büntetőjogi következményekkel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!