Gazdaság

2014.05.06. 13:20

Fogynak az álláskeresők Vas megyében

Vas megye - Az álláskeresők számának elmúlt év vége óta tartó stagnálását márciusban csökkenés váltotta fel. Az év harmadik hónapjában 5880 álláskereső szerepelt a kirendeltségek nyilvántartásában, amely az előző havinál 11,2 százalékkal, az egy évvel korábbinál mintegy 40 százalékkal volt kevesebb.

Peltzer Géza

Az elmúlt évek hasonló időszakában az álláskeresők számának a csökkenési üteme nem érte el a 10 százalékot – állapította meg a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

Az Opel a legnagyobb foglalkoztató Szentgotthárdon. Egyre kevesebb a pályakezdő munkanélküli. Fotó: Archív

A tárgyhónapban 848-an váltak álláskeresővé, közülük 709 fő a munkaviszonya elvesztését követően jelentkezett, a pályakezdők száma 139 fő volt. A beáramlás csökkenésének az üteme mind a nem pályakezdők, mind a pályakezdők esetében meghaladta a 30 százalékot.

Az előző év azonos időszakához képest mind a nem pályakezdők, mind a pályakezdők beáramlása 30 százalék körül mérséklődött. A nyilvántartási rendszerből az előző havinál 36,4 százalékkal többen, az elmúlt évinél azonban 21,8 százalékkal kevesebben léptek ki. A kilépések közel 45 százaléka elhelyezkedés, mintegy egyharmada közfoglalkoztatásba történő belépés miatt következett be. A nyilvántartási rendszerből kikerülő álláskeresők több, mint 75 százaléka munkába tudott állni – hangsúlyozza a jelentés.

A februári átmeneti emelkedést követően márciusban tovább folytatódott a pályakezdő álláskeresők számának hónapok óta tartó csökkenése. Az év harmadik hónapjában az előző havinál 7,1 százalékkal kevesebb, összesen 677 pályakezdő fiatal keresett munkát a kirendeltségek segítségével. Az elmúlt év azonos időszakában több, mint másfélszer magasabb volt a pályakezdő álláskeresők száma. (Országosan az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal, az elmúlt évhez viszonyítva 25,2 százalékkal fogyott a pályakezdő álláskeresők száma.) A csökkenés mértéke egy évre vetítve minden munka-ügyi kirendeltségen jelentősen meghaladta az egy hónap alatti változás ütemét márciusban. Körmend és Kőszeg vonzáskörzetében 30–35 százalékkal fogyott a regisztráltak száma, a többi térségben a csökkenés mértéke meghaladta a 40 százalékot is. Az év harmadik hónapjában a legtöbb állás közül Szombathelyen választhattak a munkát keresők. Az itt megjelenő álláslehetőségek a teljes megyei kínálatnak mintegy négytizedét tették ki.

A legnagyobb vasi foglalkoztatók

A Vas Népe gondozásában tavaly megjelent „Vas megyei TOP 50" adatai szerint a legnagyobb foglalkoztató a megyében az LuK Savaria, amely 2012-ben átlagosan 1757 embernek adott munkát. A kiadvány szerint a második a sorban a szombathelyi BPW-Hungária Kft. volt 1242 fővel. Az Opel Szentgotthárd Autóipari Kft. átlagosan 656, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. 649 főnek adott munkát ebben az évben. Ötszáz főnél többen dolgoztak még a Vasi Volánnál (640), az ADA Hungáriánál (627) és a Vasivíz Zrt.-nél (553).

Ezek is érdekelhetik