2014.07.17. 14:50
A vásáron hajtották be az adótartozást
Zalaegerszeg – A zalaegerszegi országos vásáron egyszerre jelentek meg a NAV adóellenőrei, pénzügyőrei és a végrehajtók. Utóbbiak részvételét az ellenőrzésre kiválasztott vállalkozók adótartozása indokolta.
A NAV munkatársai a szervező cégtől beszerezték az országos kirakodó vásáron állandó árusító helyet bérlők adatait, valamint a helyszín térképmásolatát. Az árusok közül kiszűrték a hátralékos adózókat, majd közülük kiválasztottak kettőt, akiknél a helyszínen próbavásárlást, majd árueredet-vizsgálatot is végeztek a revizorok. A végrehajtók megvizsgálták a vállalkozók napi bevételét és a fellelhető ingóságokat. A pénzügyőrök a közterület ellenőrzésekor biztosították a zavartalan munkavégzést.
Mindkét vállalkozó a helyszínen azonnal százezer forintot megfizetett a tartozásából, a fennmaradó hátralék fejében pedig egyiküknél egy gépjárművet, míg a másik vállalkozónál többszázezer forint értékű árukészletet, farmernadrágokat foglaltak le. Bár a helyszínen úgy nyilatkoztak, hogy a fennmaradó tartozást rövid időn belül rendezik, ez a mai napig nem történt meg.
A farmernadrágokat árverésen értékesítik, a lefoglalt gépjármű a hat hónapos végrehajtási moratórium után árverezhető. Ha a vállalkozó időközben rendezi tartozását, az árverésre nem kerül sor. Egy hónappal később megismételték az akciót, de már az előkészületeknél kiderült, hogy jelentősen csökkent az adótartozással rendelkező árusok száma. Mindössze két hátralékos zalai vállalkozót találtak, ám egyikük aznap nem jelent meg a vásárban, a végrehajtók megkísérelték a hátralék behajtását, ám azt nem tudta kiegyenlíteni.