Gazdaság

2015.12.30. 11:01

Minden, amit a karácsony utáni árucseréről tudni kell

Szombathely - Karácsony után szüksége lehet arra, hogy tudja, mi a különbség a jótállás és a szavatosság között. Nem kell aggódni akkor sem, ha nem megfelelő a méret, a kereskedők jóindulatára is bizton számíthat.

Budai Dávid

Most, hogy kihevertük a karácsonyi lakomát, vessünk egy pillantást a karácsonyfa alá. A széttépett csomagolóanyagok között fájdalom, de évről évre előfordul egy-egy kakukktojás. Vagy mert a nagyi ízlésén túllépett már a világ, és az unokáknak ajándékozott rénszarvasos pulcsi örökre a szekrényben maradna, vagy mert a harmadik turmixgép már tényleg fölborítaná konyhánk egyensúlyát, vagy pedig azért, mert udvariasságból két számmal kisebb inget vettünk a nagybácsinak. Ezek a nehezebb esetek, ajándékvisszaváltási szempontból legalábbis. A könnyebbek azok, amikor nem indul el a gyerekvasút, legurul a bojt a sapkáról, vagy sötét marad az okostévé képernyője. Nem kell aggódni, minden megoldható. A december nem csak nekünk, vásárlóknak, de a kereskedőknek is ünnep, és ilyenkor ők is jóval elnézőbbek, mi több, felkészülten várják a hibás vagy elhibázott ajándékok dömpingjét.

Megszokott ez idő tájt a dobozokkal a hónuk alatt idegesen sorban álló emberek látványa. És így van ez jól. Hogy a sorban állás vidámabb legyen, és hogy ne süllyesszük a fiók mélyére a nem sikerült ajándékokat, mindent elmondunk a karácsonyi ajándékok visszaváltásának lélektanáról és szabályairól.

Fotó: Unger Tamás

Más a helyzet, ha hibás terméket sóznak ránk, és más, ha a méret nem stimmel. Várallai Károly, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület vasi szervezetének elnöke elmondta: jó tudni, hogy minden termékre van két év szavatosság. Azért lehetséges mégis, hogy sok kereskedő csupán fél évet mond, mivel hat hónapig a kereskedőt, a maradék 18 hónapban pedig a vásárlót terheli a bizonyítás kötelezettsége, hogy a termék hibás volt vagy sem. Hangsúlyozzuk azonban: a jogszabály szerint minden termékre két év szavatosság jár, illetve kormányrendeletben meghatározott termékekre egy év a kötelező jótállás. Kötelező jótállás alá eső terméknél, ha a vásárlástól számított három munkanapon belül érvényesítjük csereigényünket, a kereskedő nem hivatkozhat arra, hogy a terméket javítani tudja, hanem köteles kicserélni, ha a hiba a rendeltetésszerű használatot akadályozza. Jó tudni, hogy ha már kellőképpen forralt boros hangulatban helyeztük üzembe a méregdrága tévénket, de mégsem akart előjönni belőle a Reszkessetek, betörők! akkor nincs kizárva, hogy elbuktuk a jótállást. Ha viszont nem vesztettük el a jótállást, és szervizbe küldjük a terméket, ne feledjük, hogy a javítás idejével meghosszabbodik a jótállási idő, amelyet fel kell tüntetni a jótállási jegyen. Ha ez nem történik meg, vagy a leadott blokkot nem adják vissza, akkor ezt feltétlenül jelezni kell a szerviznek vagy a kereskedőnek a javított termék átvételekor.

Most már ideje tisztázni, hogy mi a különbség a szavatosság és a jótállás között. Szavatosság esetén a vásárlónak vagy a kereskedőnek bizonyítani kell, hogy az adott termék a vásárláskor jó volt, jótállás esetén viszont valamennyi hibát a forgalmazó vállalja magára - a jótállási időben meghatározott időtartamon belül. Fontos tudni, hogy javíttatni akárhányszor lehet, más kérdés, hogy a vásárló általában a harmadik szerviznél ezt megunja.

Főszabály szerint a kereskedő a vásárlást igazoló bizonylat bemutatása hiányában nem köteles foglalkozni a minőségi kifogás kezelésével, éppen ezért, ha gond van az ajándékkal, nincs mese, meg kell szereznünk a blokkot. Ha ajándékunk elromlik vagy meghibásodik, kérhetjük a javítását, a cseréjét, vagy ha egyik sem lehetséges, akkor kérhetünk árleszállítást, végső esetben pedig elállhatunk a vásárlástól, azaz visszakérhetjük a pénzünket. Várallai Károly hangsúlyozta: ne dőljünk be annak a kereskedői gyakorlatnak, hogy akciós terméket nem cserélnek. Sok esetben ugyanis a vállalkozás - jogsértő módon - azt állítja, hogy az akciós terméket nem cseréli és nem is javítja. A hatályos jogszabályok alapján ugyanakkor ha egy termék meghibásodik, a kereskedőnek attól függetlenül foglalkoznia kell a fogyasztó panaszával, hogy a termék le volt-e értékelve vagy sem. Kivéve persze, ha a vevő egy olyan hiba miatt reklamál, amiért a termék le volt értékelve, és erről őt az eladó tájékoztatta. Amikor visszavisszük a hibás terméket a kereskedőhöz, gyakran hangzik el az a mondat is, hogy „Készpénzt nem adunk vissza, de üzletünkben levásárolhatja”. Jó, ha tudja, hogy ez szintén jogsértő. A vásárló ugyanis ilyen esetekben a termék árát is visszakérheti, nem köteles levásárolni és másikat választani helyette. Szintén gyakran szembesülhetünk azzal a megtévesztő szöveggel, hogy reklamációt három napig fogadnak el, ezután már csakis a jótállási jegyen feltüntetett szervizhez vagy a gyártóhoz lehet fordulni minőségi kifogásokkal. A vásárlóknak ugyanakkor joguk van ott reklamálni, ahol vásároltak, tehát az üzletben, és erre nemcsak három napig, hanem a szavatossági vagy jótállási idő teljes időtartama alatt lehetőségük van. Akkor sem kell pánikba esni, ha akkor derül ki, hogy hibás egy termék, ha már feltéptük a csomagolást - karácsonyi ajándékok esetében ez elég általános - pedig sok esetben azzal riogatnak, hogy csak akkor cserélnek, ha eredeti a csomagolás. Az eredeti csomagoláshoz, illetve a doboz meglétéhez kötni a minőségi kifogások intézését jogszabályellenes. Akkor sem érdemes beletörődni, hogy selejtet sóztak ránk, ha a vásárláskor kapott nyugta már a kukában végezte, mivel a jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel is érvényesíthetőek, ha a jótállási jegy megvan, akkor a kereskedő nem kérheti a nyugta bemutatását is.

A fogyasztóvédelmi egyesület elnöke hangsúlyozta: a legtöbb vásárló nincs tisztában a jogaival, akik pedig felveszik a kesztyűt a kereskedővel, azok közül is sokan idő előtt feladják a harcot. Sok kereskedő ugyanis a kifárasztásos módszerrel operál, vagyis arra játszik, hogy a vásárló fogja előbb megunni az igazáért folytatott harcot. Sajnos ez a legtöbb esetben így is van, pedig az 1999-től működő békéltető testületek éppen azért jöttek létre, hogy kisebb tárgyi értékű vitás ügyekben ne terheljék a bíróságot és alternatív úton próbáljanak egyezségre jutni a vitás felek. Ha nem jut dűlőre a vásárló és a kereskedő, akkor nincs más megoldás, irány a bíróság. Megtudtuk azt is, hogy a reklamációk tekintetében magasan a cipők vezetik a rangsort minden más termék előtt.

Várallai Károly hangsúlyozta: persze, csak azért, mert úri kedvünk úgy tartja, nem vihetjük vissza a terméket. A nem tetszik, és a nem jó a méret érvként elég soványka. Ilyenkor valóban a kereskedő jóindulatára vagyunk bízva, azonban tudnunk kell, ilyen esetekben nem kötelezhető a kereskedő semmire. Hozzátesszük: ennek ellenére - különösen ajándékvásárlási rohamkor, így például karácsony előtt - sok kereskedő maga ajánlja föl, hogy ünnep után az általa meghatározott időpontig kicserélik a nem használt terméket, nemcsak akkor, ha csupán a méret nem stimmel, de akkor is, ha mást szeretnénk helyette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!