Gazdaság

2017.03.07. 17:30

Otthon is lehetsz esélyes? - Vasi településeket is érinthet az új program

Tízmilliárd forintos programot indított a kormány a fiatalok helyben maradásának elősegítésére. Több Vas megyei település is érdeklődik.

Turbók Attila

A fiatalok vidéken maradását, illetve vidékre költözését támogató pályázat indul Esély otthon címmel - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Novák Katalin elmondta: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázat keret-összege 10 milliárd forint.

- Tekintve a hazai vagy akár a Vas megyei népességi adatokat, természetesen önkormányzatunk is érdekelt lehet ebben a pályázatban - jelentette ki Tóth Balázs. A vasvári polgármester azonban nem maradt meg a felületes érdeklődés szintjén, munkatársaival alaposan áttekintették a pályázatot. - Az ördög itt is a részletekben rejlik, mindjárt az elején kikötik, hogy például a lakhatási feltételekre csak a pályázati forrás 50 százaléka fordítható - mondta a városvezető. Hozzátette: a támogatás másik felét egyéb költségekre, egyebek között képzésre, pályázati tanácsadásra és például önéletrajz írásának támogatására lehet kifizetni. - A program az egyik legfontosabb kérdésben, az ingatlanvásárlásban nem partner, és meglévő ingatlanok esetében is számos előírást tartalmaz, mind annak fajlagos felújítási költségére, mind például a berendezésre vonatkoztatva. Érdekességképpen elmondható például, hogy még számítógép beállítását is előírták a projekt ötletgazdái - mondta Tóth Balázs. Vasvár polgármestere azonban hangsúlyozta: a fiatalok helyben maradását jobban segítenék az úgynevezett fecskeházak, vagy akár egy országos bérlakás-építési program is.

Szabó Georgina és Kirnbauer Kíra, a gersekaráti általános iskola nyolcadikos tanulói Szabó Tamás helyi vállalkozót interjúvolják Fotó: Ferencz Lászlóné

- Önkormányzatunk rendelkezik bérlakásokkal, ám azok mindegyike használatban van, lehetőségeinkhez mérten igyekezünk megszerezni az Esély otthon forrásait is - hangoztatta Tóth Balázs.

A programnak a fentieken kívül is számos feltétele van. A felhívásra 3 ezer és 20 ezer lakos közötti települések önkormányzatai pályázhatnak március 6-ától 2019. március 6-áig. Az egyes önkormányzatok 50 millió és 200 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el. A lakosságszám mellett a pályázat másik feltétele, hogy az adott településen a 18-35 év közötti korosztály száma csökkenő tendenciát mutasson a KSH adatai alapján. - Országszerte 294 ilyen település található.

Utánajártunk, hogy e feltételeknek mely Vas megyei települések felelhetnek meg. A kiírt feltételek alapján Sárvár, Vasvár, Celldömölk, Vép, Csepreg és Körmend lehet pályázati esélyes. Utóbbi város polgármestere a program kapcsán megjegyezte: az önkormányzat mindenképpen indulni kíván a programban, és már meg is kezdték a projekt pontos kidolgozását, valamint felvették a kapcsolatot az Új Nemzedék Programirodával.

- Körmend önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a fiatalok támogatására és segítésére. Az önkormányzat több mint tíz éve működtet egy sikeres ösztöndíjrendszert a körmendi egyetemisták számára, 2016-tól pedig az önkormányzat a tankönyvtámogatást is bevezette - tájékoztatott Bebes István polgármester.

A pályázat arról szól, hogy a fiatalok esélyt kapjanak a kistelepüléseken a családalapításra, az otthon-teremtésre és a munkavál-lalásra, valamint esélyt ad a vidéki településeknek is, hogy vonzóak legyenek a fiatalok számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!