kétezer jármű

2017.12.05. 06:10

Széles Gábor: Irán Ikarus buszokat fog gyártani

Iránnak eltökélt szándéka, hogy hosszabb távon Ikarus autóbuszokat gyártson, így a legfontosabb feladat a szakmai partnerek megtalálása és a tárgyalások megkezdése a gyár­tás előkészítéséről – jelentette be az Ikarus vállalatcsoport elnöke.

Széles Gábor, aki tagja volt a hétvégén Iránba látogató magyar de­legációnak, és ott ezer busz szállításáról kötött szerződést, elmondta, hogy az Ikarus évente háromezer autóbusz gyártását tervezi, ebből kétezret a külpiacokra szán. Megkezdték a tárgyalásokat az orosz partnerekkel, amelyről még nem árult el rész­leteket, de úgy vélte, egyre biztosabb, hogy a Kamaz lesz a cég partne­re – írta a Magyar Hírlap.

Kína legnagyobb autóbuszgyártójával, a Yinlonggal a nyáron alapítottak vegyesvállalatot.

Az iráni a harmadik pillére a stratégiának – mondta. Az ottani elvárások és a műszaki követelmények mások, ez a fej­lesztési kapacitásokat illetően komoly kihívást jelent az Ikarusnak, de a beruházásoknak köszönhetően ele­get tudnak tenni a megrendelői elvárásoknak.

Iránba városi és re­gionális, szóló és csuklós buszt szállítanak, a járművekbe Euro 4-es és Eu­ro 5-ös környezetvédelmi norma szerint készült motorokat építenek, ugyanis az ottani finomítói adottságok miatt nem áll rendelkezésre olyan tisztaságú üzemanyag, amely az Euro 6-os motornál szükséges.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!