Haladás

2014.03.13. 16:50

Gól(ok)ra várva - A Haladás a Kecskemétet fogadja

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában pénteken 17 órai kezdettel a 8. Szombathelyi Haladás a 10. Kecskemét-Phoenix Mecanót fogadja. Artner Tamás és Fehér Zoltán nyilatkozott honlapunknak.

Pum András

A mezőny sűrűségére jellemző, hogy a Haladás ugyanúgy három pontra van a harmadik helyen álló Győrtől, mint a tizedik pozícióban tanyázó Kecskeméttől. Noha már huzamos ideje anyagi gondokról hallani a kecskemétiek háza tájáról, a lila-fehérek meglepően jól kezdték a tavaszt : 1-0-s mezőkövesdi sikerük után múlt héten odahaza 1-1-et játszottak a Diósgyőrrel. A Haladás viszont két bajnokija közül egyen döntetlent játszott - MTK (0-0) - legutóbb pedig 2-0-ra kikapott Debrecenben.

A két csapat ősszel 1-1-re végzett egymással.

- Noha nyáron alaposan kicserélődött a kecskemétiek kerete, majd télen is jöttek-mentek játékosok, ráadásul edzőt is váltottak, az eredményeiken nem látszódik - mondta Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. - Hat bajnoki óta veretlenek a lila-fehérek. Erősségük, hogy bár nincsenek kiemelkedő tudású futballistáik - talán a sérüléséből felépülő Vladan Szavics számít annak - csapatként borzasztó erősek, rengeteg fiatal játékos található keretükben. Fegyelmezett, alázatos futballjuknak köszönhetőek a jó eredményeik. Nyilván zavaró számukra, hogy edzőjük, Bekő Balázs eltiltása miatt nem ülhet a kispadon, de a Diósgyőr ellen is megoldották. Nagyon nehéz mérkőzésen győzelmet várok. Ahhoz, hogy a tabella első régiójában maradjunk, szükségünk van a három pontra. Dvorschák, Devecseri, Mursits és Kalász sérült.

Összeállítás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Fehér, Bosnjak - Simon, Iszlai - Nagy G., Radó, Halmosi - Hrepka.
Cserék: Gyürü, Tóth P., Németh M., Medgyes, Szakály, Gyurján.

Az őszi, 1-1-re végződött találkozó összefoglalója

 

- Egész jól kezdték a kecskemétiek a tavaszt, de nem velük, sokkal inkább saját magunkkal kell foglalkoznunk - jelezte az őszi, kecskeméti meccsen gólt fejelő védő, Fehér Zoltán. - Mi sajnos nem indítottuk annyira jól a szezont, de itt a remek alkalom, hogy végre begyűjtsük a három pontot. Hazai pályán neki kell esnünk a kecskemétieknek, és jó lenne mihamarabb megrúgni az első gólt, innentől kezdve   könnyebb dolgunk lenne. Kapufákig, helyzetekig  már eljutottunk, itt az ideje, hogy betaláljunk.  Az öltözőben téma a tavaszi góltalanságunk, de nem lihegjük túl ezt az egészet, sokkal inkább edzéseken gyakoroljuk a kapu előtti szituációkat. Nagyon szoros a mezőny, egy-egy győzelemmel vagy vereséggel nagyot változhat a csapatok helyezése. Mi előre tekintgetünk a tabellán, ezért győzelemmel szeretnénk kiszolgálni közönségünket.

A mérkőzést Becséri Dániel vezeti, segítői Kispál Gábor, Takács Róbert.

A Legea-Haladás Shopban még pénteken is lehet elővételben belépőt vásárolni. Internetes jegyvásárlás: meccsjegy.mlsz.hu

A Rohonci úti pénztárak pedig 14 órakor nyitnak.

Kapcsolódó cikkek:

Szerződést hosszabbított Bosnjakkal a Haladás

Féltucat vasi labdarúgó az utánpótlás-válogatottakban

Elszakadt a combizma a Haladás védőjének


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!