2014.03.15. 19:41
Megtört a jég: Gyurján Bence bombagólja
Gyurján Bence élete első NB I-es gólját szerezte a péntek délutáni, Kecskemét (1-0) elleni bajnoki találkozón. A fiatal futballista tavasszal újabb gólokat szerezne.
- Artner Tamás azt kérte tőlem, hogy bátran vállalkozzak, használjam ki gyorsaságomat, lendülettel vigyem rá a labdát a védőkre, próbáljam kicselezni őket - tudtuk meg Gyurján Bencétől. - Úgy érzem, sikerült lendítenem a csapat játékán. Ami a gólomat illeti. Radó András vitte befelé a labdát, kicsit talán hosszan szöktette magát, de még pont hozzám tudott passzolni. A védő majdnem elérte a labdát, de mégsem, és láttam, hogy noha üresen vagyok, a hátam mögött pánikszerűen igyekeznek visszafelé a hátvédek. Jól jött a labda, így nem is gondolkodtam sokat, egyből elrúgtam a hosszú sarok irányába - jól sikerült. A héten sokat gyakoroltuk a kapu előtti szituációkat, például az ilyeneket is, úgyhogy nem ért váratlanul a szituáció. Miután még nem szereztem gólt NB I-es meccsen, és ez bizony nagyon zavart, óriási kő esett le a szívemről, amolyan görcsoldó találat volt ez. Nagyon vártam már az első gólomra, örülök, hogy megtört a jég. Természetesen nem szeretnék ennyinél megállni tavasszal, szeretném folytatni góljaim sorát.
Gyurján Bence gyorsasága sokat ér a Haladás számára
- Ez a gól lehet bármiféle hatással a kezdőcsapatbeli tagságára?
- Nem tudom, ez a mester dolga, nem akarok ezzel foglalkozni. Jó formában vagyok, de nyilván nem sértődök meg, ha csere vagyok. Egyébként sokan gratuláltak a gólomhoz, elsősorban közeli hozzátartozóim, rengeteg telefont és üzenetet kaptam. Artner Tamás nem értékelte külön a teljesítményemet, de ő is gratulált a találatomhoz. Nem tagadom, sportszerű keretek között megünnepeltük az első bajnoki gólomat. Ami a meccset illeti, a Kecskemétnek a Pavicsevics-fejesen kívül nem volt helyzete, akkor azonban Rózsa Dani nagyot védett. Nem mondom, hogy jól játszottunk, de nem lehet minden találkozón egyformán futballozni. Lényeg, hogy megérdemelten nyertünk.