Haladás

2014.09.18. 10:18

Kezd összeállni a Haladás

Halmosi Péter úgy látja, lassan kezd összeállni a csapat, és miután nem nyerni járnak a Rohonci útra az ellenfelek, van keresnivalónk az eddig százszázalékos Videoton ellen.

Pum András

A Haladás 34 éves csapatkapitánya, Halmosi Péter az eddigi hét bajnokit végigjátszotta, és egy gólt szerzett. A 35-szörös válogatott futballista úgy véli, egyre jobban összeáll a csapat, ennek eredménye remélhetőleg már a szombaton 18.30-kor kezdődő, Videoton elleni bajnokin visszaköszön.

- Azt várom, hogy egyre inkább csapatként nézzünk ki, hiszen eddig ilyen-olyan ok miatt többen is hiányoztak, ám úgy tűnik, kezdünk összeállni - jelezte a 35-szörös válogatott Halmosi Péter. - Fehér Zoli visszatérhet, Kopúnek és Rocchi is épülget, hétről-hétre, sőt, reményeim szerint már szombaton sokkal jobbak leszünk. Az eddigieknél több van bennünk, így bízom bent, nem lesznek kiesési gondjaink, és ezt már a Videoton ellen bizonyítjuk. A honi játékosok javára megfordult a magyarok-külföldiek aránya a Videotonban, most már nyolc magyar és csak három külföldi található a kezdőcsapatukban. Csak azok a légiósok maradtak, aki játékban és mentálisan is erősek. Minőségileg - magyar szinten - jóval az átlag feletti a fehérvári keret. Momentán tehát a Videoton a legerősebb csapat, a bajnoki cím nagy esélyese. A szöglet és szabadrúgásvariációik életveszélyesek, ilyen szituációknál különösen Juhász Rolandot nem szabad szem elöl tévesztenünk. De a lepattanó labdákra is oda kell figyelnünk.

Halmosi Péter tiszteli a Videotont, de minden csapat ellen nyerni akar. Fotó: Unger Tamás

- Ugyanakkor Szombathelyre azért nem nyerni járnak az ellenfelek, és a pálya mély talaj is a mi malmunkra hajtjta a vizet. Várhatóan a Videoton dominál majd, megpróbál nyomás alatt tartani bennünk, így kevés helyzetünk lesz, ezeket nem pazarolhatjuk el. Ha egy jó, közönségszórakoztató meccsen döntetlent játszunk, nem leszek elégedetlen. Ugyanakkor aki ismer, tudja: mindenhol, mindenki ellen nyerni akarok - zárta szavait Cucu.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!