Haladás

2014.11.14. 13:49

Hali-vereség Ausztriában

Noha kétszer is betalált, négy gólt kapott a Sturm Graz elleni edzőmérkőzésen a Szombathelyi Haladás.

haladas.hu

Sturm Graz–Haladás 4-2 (1-1). – Wildon, 200 néző, labdarúgó edzőmérkőzés, vezette: Eisner.

Haladás: Rózsa – Schimmer, Fehér (Füredi, 46.), Dvorschák (Jagodics, 53.), Devecseri – Kopúnek (Szakály, 75.), Iszlai (Jefremov, 60.) – Gaál, Radó (Zamostny, 60.), Gyurján B. (Városi, 60.) – Rocchi (Nagy O., 46.). Edző: Szentes Lázár.

Élénk iramban kezdtek a csapatok, nem sokat törődtek a védekezéssel. Az osztrák első osztály 5. helyén álló graziak kezdeményeztek többet, távoli lövésekből próbálták bevenni Rózsa hálóját. A 24. percben Madlnak szabadrúgásból sikerült, a hátvéd 18 méteres lövése a kapu jobb oldalába vágódott (1-0). Nagy fölénybe került a Sturm, a Haladás a félpályán is alig jutott át. A 35. percben egy bombagóllal kissé váratlanul egyenlített a vendéggárda. Gaál kapott labdát a bal szélen, befelé cselezve tisztára játszotta magát, majd 19 méterről a bal felső sarokba lőtt (1-1).

Szünet után az 51. percben Rózsa húzta el Stankovic lábát a tizenhatoson belül. A büntetőt a sértett a bal sarokba gurította (2-1). Két perc múlva egy bal oldali szöglet után Ehrenreich hat méterről fejelt a kapu jobb oldalába (3-1). Változatos játékkal teltek a percek a zöld-fehérek bátran mentek előre. A 69. percben egy kontra után Zamostny és Városi egyedül vezette a kapusra a labdát, utóbbi az üres kapuba helyezett (3-2). Tíz perc múlva a középen kilépő Tadic 15 méterről tekert a bal sarokba (4-2). A hátralévő időben mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek.

A Haladás csak a második félidő egyes periódusaiban futballozott jól, ez kevés volt az üdvösséghez. Négy góljából hármat is pontrúgás után kapott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!