2021.01.11. 11:11
Egy boltban omlott össze Szabó Győző: könyvből tudta meg, mit gondolt róla valójában Gesztesi Károly
Az emberek nem értették, miért rázza a zokogás.
Forrás: Bors
Szabó Győző a Világtalálkozó rádióműsorának volt a vendége, ahol elmesélte, mennyire fájdalmas neki még mindig Gesztesi Károly elvesztése.
„Ő egy nagyon furcsa örvénybe került be. Többek között ő is olyan volt, aki olyan örvénybe csúszott bele mind hazugság, mind egyéb örvénybe, akit egyetlenegy ember hívott fel, és az én voltam. Figyelmeztettem a veszélyekre és mindenre. Akkor elhajtott az anyámba. Aztán megköszönte, hogy így elbeszélgettünk.
Ugyanígy felhívtam anno Fenyő Ivánt, hogy hova ez az ámokfutás, ami után most picit át is ugrott a lónak a túloldalára. Én elmondom kollégának is. Elmentem egy könyvesboltba egy karácsonykor könyvet venni, és megláttam a könyvét, majd elkezdtem lapozgatni.
Álltam a Libriben, vagy ahol voltam, és elbőgtem magam ott a boltban. Nemigen értették, hogy mi lehet, lapoztam a könyvet, ott volt egy közös fotónk, az volt aláírva, hogy engem tekint az egyik legjobb barátjának.
Ezt éreztem és tudtam, de kimondva ez sohasem volt” – mondta a Bors szemléje szerint.