Drámai pillanatok

2022.09.20. 07:30

Súlyosan megsérült Liptai Claudia férje

Görögországi nyaralásukon érte utol a baj Pataki Ádámot.

Forrás: Instagram

A sztárcukrász rendhagyó görögországi nyaralásuk során súlyos sérülést szenvedett, amely keresztülhúzta minden számításukat. A férfi először tagadott és öngyógyításba kezdett, majd kórház lett a vége – írja az Origo.

Liptai Claudia és családja már évek óta Görögországba jár vissza nyaralni. Ez most sem történt másképp, viszont nem várt sérülés írta át a forgatókönyvet, ugyanis Pataki Ádám súlyos sérülést szenvedett.

 Elmondása szerint egyik szikláról a másikra lépve óvatlan volt, és a szikla, amelyikre átlépett, súlyosan szétvágta a lábát.

„Nagyjából nyolc helyen vágott meg a szikla, volt egy nagyobb 3-4 centis vágás és több kisebb. Gondoltam, majd a sós tengervíz begyógyítja. 

Tévedtem, sajnos kórház lett a vége, ahol ellátták a sérüléseim. Innentől kezdve semmilyen vízbe, de még a partra se mehettem le, nehogy belemenjen a homok. 

Claudia, bár örült, hogy nem történt nagyobb baj, kicsit sem volt boldog, hogy távol kell maradnom minden vízparttól” – idézi a Bors Pataki szavait.

A történethez Liptai is hozzáfűzte, az ő szemszögéből, milyen volt az idei nyaralás a férje sérülése után.

„A nyaralásunk második délelőttjén történt, amikor Ádám egyszer csak feljött a medencéhez, és azt mondta: »Ez ennyi volt.« Először nem tudtam, hogy mire gondol, aztán észrevettem a lábát, ami úgy szét volt nyílva, mint egy bazsarózsa... Ádám sérülése után olyan voltam, mint egy kaméleon: pakoltam fel-le, Marcival játszottam, Ádámra figyeltem. Cuccokkal le, cuccokkal fel, Marci ráadásul még nem teljesen vízbiztos, így egyfolytában rajta kellett tartanom a szememet. Szuper izgalmas nyaralásunk volt így” – emlékezett vissza Liptai Claudia, aki nagyon aggódott férje állapota miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában