Bulvár-celeb

2022.11.08. 23:55

Felnőttként szerzett tudomást szülei titkáról Pásztor Erzsi

A háború borzalmai között nőtt fel a Kossuth-díjas színművész, ezért nem is sejtette, hogy mindeközben egy súlyos családi drámát lepleznek előtte rokonai.

Forrás: MTVA

Fotós: Tüke Béla

A Ridikül legutóbbi adásában a keresztszülőség témáját járták körül a vendégek, köztük Pásztor Erzsi, a mindig derűs színművész. Ő is keresztanya, egy keresztlánya van, akit saját gyermekeként szeret, ám saját keresztanyjával egyáltalán nem alakult átlagosan a viszonya. Felnőttkorában tudta meg, hogy a második világháború vészterhes éveiben megromlott a szülei házassága és hogy ennek mi állt a hátterében. A Duna műsorában megosztotta annak történetét, hogyan derült fény a családi titokra – írja az Origo.

„Négyéves koromig ikerházban laktunk a keresztanyámékkal. Egy férje volt és egy fiuk. A szüleim dolgoztak, édesanyámnak fodrászüzlete volt, édesapám pedig villamos kalauz volt. Keresztanyám háztartásbeliként nem dolgozott. Az apukám és a keresztanyám egy kicsit összeszűrték a levet. Elváltak mindketten, de gyerekként erről semmit nem tudtam. Főiskolás voltam a Színművészetin, amikor elárulták. Úgy járt össze a két család, mintha mi sem történt volna”

– kezdte a Duna délutáni beszélgetőműsorában Pásztor Erzsi, aki keresztanyjával haláláig jó viszonyt ápolt. A színművész elmesélte, egy alkalommal kapott tőle egy igen drága, rubinokkal és brillekkel kirakott arany, kereszt alakú medált, amiről csak később derült ki, hogy korábban édesapja ajándékozta keresztanyjának. Pásztor Erzsi édesanyja titkokban elszedte az ékszert lányától, és áron alul eladta, mert minden alkalommal a csalódására emlékeztette őt.

 

„Egyszer csak arra mentem haza, hogy nincs sehol a kereszt, anyám bevallotta, hogy eladta, mert nem bírta nézni. Valamelyik alkalmazotté lett a fodrászatban, szinte ingyen, jelképes összegért odaajándékozta, annyira zavarta...

 

A történtek ellenére anyám mindvégig a keresztanyám mellett állt. Segítette akkor is, amikor a következő házasságából beteg gyermeke született” – tette hozzá a művésznő.

A Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművész a szomorú emlék ellenére hisz a keresztszülőség szentségében. Mint mondta, amióta barátnője nem él, még nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy keresztlányával törődjön. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában