2022.12.29. 06:30
Megvan, hogyan fogják hívni Kulcsár Edináék kislányát?
A szépségkirálynő körmein üzent a rajongóknak születendő gyermekük nevének kezdőbetűjéről.
Forrás: TV2
Edina már többször is világgá kürtölte, hogy boldogabb, mint valaha, de azt is kiemelte, hogy kislányuk születésével lesz majd teljes az öröme. A kicsi érkezése természetesen a rajongókat is lázban tartja, hiszen Edina igyekszik minél kevesebbet elárulni róla. Először csak a pici nemét fedték fel – ezt a család is egy 90 fős összejövetelen tudta meg –, majd azt árulta el: G.w.M-mel már kitalálták a kislány nevét, ám a választásukat még nem szeretnék elárulni.
Edina frissen készült manikűrjén ugyanis G.w.M és két gyermeke neve mellett egy A-betűt fedeztek fel a rajongók, és ez sokak szerint a picire utalhat.
Az egykori szépségkirálynő már számtalanszor elmondta, hogy dédmamája igazán különleges helyet foglal el a szívében. A kapcsolatuk nagyon szoros, ami nem csoda, hiszen az édesanyját is ő nevelte fel, és Edina gyermekkorában is fontos szerepet játszott. Ráadásul ükmamaként kiveszi a részét az ükunokák neveléséből is. Ennek apropóján nem csoda hát, ha a sztáranyuka az Anna néven is elgondolkozott. A kérdés csak az, valóban erre esett-e végül a választásuk?
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2022/12/Jz4p8o7EDT8XsSmMFLZiW9uISIS1wtOdW0DEJH2MaV8/fit/541/304/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ2N2Y0MmYxMzlmNDQwM2M4OTgxZTNlZWYwMjI0MjRi.jpg)
Felmerülhet, hogy a sztárpár különleges nevet szeretne adni közös gyermeküknek. Arról nem is beszélve, hogy korábban Edina sejtelmesen jelezte: a kislányt úgy fogják hívni, hogy mindenki tudja, a pici Edina és G.w.M gyermeke
"A neve fantasztikus. Maga a csoda, és szerintünk nagyon különleges. Olyan, hogy tudod, ő G.w.M és K. E. kislánya"
– írta korábban.
Edina két Csutival közös gyermeke a Nina és Medox nevet kapta, míg Márk gyermekei a szüleik neveit viselik: Márk és Melani - írja a Bors cikkében, amelyben a legritkább, lehetséges A betűs nevek felsorolása is megtalálható.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt