2023.05.30. 06:25
Tóth Gabiék kislánya tiszta apja
Krausz Gábor nagyon jó apuka.
Forrás: Bors
Nemrégiben költözésre adta a fejét az ország álompárja, Tóth Gabi és férje, Krausz Gábor, akik kislányukkal, Hannarózával együtt Szentendrén találták meg új otthonukat. A séf örül, hogy végre túl vannak a dolgon, hiszen nehéz időszak áll mögöttük: betegség betegség hátán, és még a költözés is megnehezítette az életüket – írja a Metropol.
Most azonban úgy tűnik, végre megnyugodhat a család, sőt, pünkösd ünnepén még arra is jó lehetőségük adódott, hogy kicsit pihenjenek, játszanak és együtt eregessenek sárkányt.
A sztárséf Instagram-oldalán posztolt egy közös képet kislányával, amin ugyan nem látszik egyikük arca sem, a kommentelők viszont kiszúrták, hogy a kislány nemcsak rakoncátlan fürtjeit örökölte édesapjától.
„Még a nadrág is egyformán ...” – írta egyikük, és valóban, még hátulról is látszik a hasonlóság apa és lánya között, legalábbis ami a laza nadrágviselést illeti!
Ide kattintva pedig egy másik kép, ahol az arcuk is látszik.
Bulvár-celeb
- Kóbor Zsóka elmondta, mit szólna tinilányához férje, ha még élne
- Autóbalesetben meghalt a népszerű DJ
- 1 milliárd 55 millió forintot ért a telitalálat a hatoslottón
- Azta! Így néz ki Leonardo DiCaprio új szerelme meztelenül
- Failoni Donatella elmondta, hogyan szeretett bele Oszter Sándorba