2024.03.27. 16:18
Gyászol Csomor Csilla, elvesztette élete szerelmét
Két legközelebbi szerettét is elveszítette a színésznő.

Forrás: Facebook
„Édesanyám évek óta beteg volt, aztán kapott egy sztrókot. Fél évig volt kórházban, én minden reggel Budapestről mentem hozzá Jászberénybe, este pedig jöttem vissza. Aztán átkerült egy gondozási központba, Jászfényszarura, és akkor már felváltva mentünk apukámmal látogatóba. Három évig küzdött, aztán elfáradt... és feladta. A halálát a mai napig képtelen vagyok feldolgozni, ha csak gondolok rá, potyognak a könnyeim” – mondta a Best magazinnak.
Tavaly halt meg élete szerelme, volt férje is. "A gyerekvállaláshoz két ember kell, apa és anya, és ő nem akart gyereket. Éveken át ez volt a legnagyobb konfliktus köztünk. Az örökbefogadás is szóba jött, de azt is eltartotta magától. Nagyon fájt, így hosszú vívódás után, negyvenkét éves koromban megszületett a döntés, váljunk el.
Amikor meghalt, már jó ideje nem voltunk együtt, mégis nagyon megviselt a távozása”
Mint mesélte, a gyász miatt keveset alszik, zaklatott, de úgy érzi, kicsit jobban van már, mint tavaly.
Bulvár-celeb
- Porszag ellen: ha ezt a trükköt beveti, illatos lesz az egész lakás
- 10 dolog, amire semmiképp sem szabad papírtörlőt használni
- Az alvás öregít? Mutatjuk, miről is van szó!
- Íme, 5 konyhai eszköz, amit alig használ, pedig megkönnyítené a sütés-főzést
- Ezt igya esténként, ha fogyni szeretne