Ország-világ

2020.11.11. 13:00

Újabb támogatásokat ad a kormány a munkahelyek megőrzésére (videó)

A kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett, az új gazdaságvédelmi intézkedések célja, hogy támogassuk a magyar munkaadókat és munkavállalókat, hogy folytatni tudják a tevékenységüket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás felidézte: újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket biztosít a kormány a munkahelyek védelme érdekében. Kiemelte:

a korábbi gazdaságvédelmi intézkedésekkel több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédeniük, és az újakkal is az a céljuk, hogy megakadályozzák azt, hogy munkanélkülivé váljanak emberek.

Mint mondta, a veszélyhelyzet ideje alatti gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet értelmében

  • a vendéglátóhelyek most harminc napig csak házhoz szállíthatnak, illetve elvitelre adhatnak ki ételt és italt, kivételt ez alól egyedül az üzemi, kórházi és iskolai étkezdék, büfék jelentenek;
  • be kell zárniuk a szabadidős létesítményeknek is;
  • a szállodák csak üzleti úton tartózkodókat vagy oktatási céllal érkezőket fogadhatnak, kizárólag számukra nyújthatnak vendéglátási szolgáltatásokat is.
  • Schanda Tamás kiemelte: a fertőzés terjedését lassító intézkedések minden országban nehézségeket okoznak a gazdaságnak, de a vendéglátás, a szállodaipar és a szabadidő ágazat az átlagosnál sokkal nagyobb károkat szenvedett és szenved el.

    A magyar kormány a gyökeresen megváltozott helyzet ellenére is mindent megtesz a hazai munkahelyek védelme érdekében – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette: mivel a korlátozások egyelőre harminc napig vannak érvényben,

    az új támogatások, mentesítések november hónapra vonatkoznak.

    A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozásokat és az ott dolgozókat adókedvezményekkel és bértámogatással segítik. Az adókedvezményekről szólva az államtitkár elmondta: ezek a cégek mentesülnek a szociális hozzájárulási adó, valamint a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alól, a kisvállalati adózók esetében pedig nem számítanak bele az adóalapba a személyi jellegű kifizetések.

    A bértámogatásról szólva elmondta: a támogatás mértéke a munkavállaló bruttó munkabérének ötven százaléka, és két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a vállalkozás megkaphassa azt: hogy a munkavállalót ne bocsássák el és meg is kapja a fizetését.

    Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóját, benne Schanda Tamás tájékoztatóját (a 18 perctől) itt tudja megtekinteni:

    Megjegyezte: arra törekednek, hogy ne terheljék „feleslegesen hosszas adminisztratív munkával” az ágazati bértámogatást igénylőket, ezért a megyei, illetve fővárosi kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk azt a cégeknek, és nyolc napon belül döntés is születik a kérelmük ügyében. A kapcsolódó dokumentációk a munka.hu felületen már el is érhetők.

    A vendéglátás- és szabadidő-szektorban olyan tevékenységek érintettek, amelyek szükségképpen több és intenzívebb személyes kapcsolattal járnak akár a dolgozók, akár a szolgáltatást igénybe vevők részértől. A pontos területek és a hozzájuk tartozó TEÁOR-számok a Magyar Közlönyben megtalálhatók – jegyezte meg.

    Schanda Tamás elmondta azt is, hogy a vendéglátással foglalkozók számára a járulékkedvezmény és a bértámogatás mellett további könnyítés, hogy a tavaszi helyzethez hasonlóan a házhozszállítás adminisztratív terheit csökkentik, és a taxisokat is bevonhatják a kiszállításba. Ez a személyszállítók számára is jó lehetőség a kieső forgalmuk pótlására – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a koronavírus-járvány első hulláma alatt elégedettek voltak a szolgáltatók ezzel az intézkedéssel, ezért döntöttek az újbóli bevezetés mellett.

    Az államtitkár közölte: a szállásáshely-szolgáltatók szintén jelentős összegű támogatást kapnak, így az állam megtéríti számukra az elkövetkező harminc napra – azaz december 11-éig – a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált foglalásaik után számított nettó bevétel 80 százalékát. Megjegyezte: ebben az ágazatban is akkor kapható meg a támogatás, ha a vállalkozás nem bocsájtja el a dolgozóit, és a bérüket is kifizeti.

    Schanda Tamás hangsúlyozta:

    a kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett, mert „az elmúlt tíz év bizonyította, hogy a magyar emberek munkából akarnak és munkából tudnak megélni”.

    Hozzátette: továbbra is abban nyújtanak támogatást a magyar munkaadóknak és munkavállalóknak, hogy folytatni tudják a tevékenységüket ebben a rendkívüli helyzetben. Ahhoz kell hozzásegítenünk őket, hogy amikor végre leszámolhatunk a mindannyiunk életét megkeserítő vírussal, újból a megszokott módon folytathassák a munkát, fejleszthessék vállalkozásaikat, szolgáltatásaikat, termékeiket – jegyezte meg.

    Az államtitkár arra kért mindenkit, tartsa be a szabályokat, mert csak így, közösen tudjuk fékezni a járvány terjedését.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában