Államalapítás ünnepe

2021.08.21. 13:28

Elismeréseket adott át Tállai András

Múltunk nagy eseményeire való emlékezés nem pusztán tiszteletadás, hanem önazonosságunk alapja, amely önbizalmat és erőt ad nekünk ahhoz, hogy helytálljunk a jelenben is – hangsúlyozta Tállai András a Pénzügyminisztérium augusztus 20. alkalmából rendezett ünnepségén, amelyen elismeréseket adott át.

A minisztérium csütörtöki közleménye szerint a tárca parlamenti államtitkára kiemelte: a magyar nép a mai napig meg tudta őrizni nemzeti karakterét, büszkeségét és a szabadsághoz, a szabad döntéshez való ragaszkodását.

Tállai András emlékeztetett:

„nemzeti önállóságunk eszméje végigkísérte történelmünk, és ma is bennünk él”. Magyarország ma is létezik, mert megvédte magát mindig az ellen, ami létét fenyegette

– jegyezte meg a közlemény szerint.

Az államtitkár úgy fogalmazott: Szent István életműve történelmi léptékkel is egyedülálló.

„Neki köszönhetjük, hogy ma is a magyar történelmet írjuk, magyarul szólhatunk egymáshoz itt a Kárpát-medencében, és támaszkodhatunk a keresztény hit megtartó erejére”

– mondta.

Az államtitkár úgy fogalmazott: történelmünk során bármennyi idegen hódító és megszálló akarta birodalma részévé tenni, mi magyarok mindig megvédtük hazánkat. Ugyanígy megvédtük kultúránkat, hagyományainkat, értékeinket, ezért ma is az a feladatunk, hogy megőrizzük nemzeti érdekeinket, a gazdaságunkat, a szuverenitásunkat. Ugyanígy a magyar családok támogatását és a munkahelyeket, amelyhez a jövőben is közös munkára van szükség – szögezte le.

Tállai András a Magyar Érdemrend lovagkeresztje elismerést adományozta: Kosztyu János Andrásnak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének nyugalmazott igazgatójának, dr. Molnár Károlynak, Mezőkövesd 7. számú Háziorvosi Rendelőjének háziorvosának és dr. Siska Judit Magdalénának, a Bükkábrány Orvosi Rendelő háziorvosának. Magyar Ezüst Érdemkereszt elismerésben részesült: dr. Siska András háziorvos, a mezőcsáti Siska Dr. Bt. ügyvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában