Interjú

2021.11.06. 08:45

Már nagyvárosok lakosságával vetekszik a hazai kriptoközösség nagysága

Az eredeti szándék az összeolvadás volt, de ahogy a kriptopiac, úgy a tárgyalófelek célja is változott, végül a felvásárlás mellett döntöttünk – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Mogyorósi Attila, a CoinCash társalapítója és ügyvezető igazgatója a MrCoin megszerzéséről.

Fotó: Fűrjes Viktória

Meg tudja erősíteni, hogy másfél éves előtörténete volt a mostani akvizíciónak?

Intenzív időszak áll mögöttünk. Az első tárgyalások motivációja még az összeolvadás volt, azt vizsgáltuk, hogyan folytathatnánk egyesített erővel hatékonyabban a munkát. Időközben azonban Debreczeni Barnabás egyéb befektetései, érdekeltségei kellően fontossá váltak ahhoz, hogy más irányban folytatódjanak az egyeztetések. Így lett végül a fúziós szándékból felvásárlás, és vette át november 2-től a CoinCash a MrCoin márkát, és vele együtt a MrCoin.eu szolgáltatásait. Jelentősen átalakult ez idő alatt a piaci környezet, a 2020–2021-es bitcoin szuperciklus például elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az akvizíció összejöjjön, hiszen az így megtermelt profitot az üzlettársammal, Galántai Gáborral arra tudtuk fordítani, hogy a tranzakciót nyélbe üssük. Fontos tisztázni azonban, hogy az eddigi üzemeltető cég, a Shinrai, az alapító, Debreczeni Barnabás tulajdonában maradt. Azaz lényegében a brand és a honlap cseréltek gazdát.

A tulajdonosváltás után mi a következő lépés?

A legfontosabb megtörtént, immár a CoinCash rendszerein keresztül futnak a MrCoin ügyfelek megrendelései. Ezzel együtt a megállapodásunk szerint 2022. január 31-ig a MrCoin csapata változatlan felállásban támogatja az átadás-átvétel folyamatát, annak részeként a honlapüzemeltetést, az ügyfélszolgálatot. Az a legfontosabb, hogy az ügyfelek ezt ne érezzék, azaz, hogy a megszokott, megbízható platformon keresztül, gyorsan, egyszerűen vásárolhassanak vagy adhassanak el kriptovalutákat.

A CoinCash felületén eddig is mintegy 120-130 eszközzel lehetett kereskedni. Tovább emelik a tétet?

Először is újra szélesítenénk a MrCoin kínálatát, ahol az utóbbi időszakban már csak a 8-10 legnagyobb kriptopénz volt elérhető. Az ügyfeleken múlik, hogy meddig bővítsünk, mert míg a 2017-es szuperciklusnak egyértelműen a bitcoin volt a sztárja, addig most számos altcoin is kilépett a fényre, főként a retail szegmensben. Akkor a kereskedések 80 százaléka a bitcoinra koncentrálódott, ma már viszont előfordul, hogy 50 százalékra esik ez a mutató. Sokan felfigyelnek az Ethereum mellett a Cardanóra, a Binance Coinra vagy éppen a Solanára is. Ha a kereslet azt indokolja, akár 300-500 tokent is belistázhatunk, általuk tovább bővülhet, még komplexebbé válhat a portfólió.

Magyarország első bitcoin ATM-jét a MrCoin jegyezte, később viszont a CoinCash épített nagyobb fizikai hálózatot. Fontos még ez a szegmens?

Ez irányú tevékenységét a MrCoin nemrégiben beszüntette, nekünk viszont már van 20 automatánk, rövidesen további négyet helyezünk üzembe. Országos lefedettség a cél, ezért is van minden második már most vidéken. Középtávon arra törekszünk, hogy 50 kilométeres sugarú körben bárki számára könnyen hozzáférhető legyen egy ilyen berendezés. Ez azzal együtt is fontos ügy, hogy a váltások 85-90 százaléka online valósul meg. Ha nem is csak magyar, de régiós sajátosság, hogy még jó darabig fennmarad a kis összegű készpénzes tranzakciók létjogosultsága.

Stabilan 60 ezer dollár felett jegyzik a bitcoint. Meddig tarthat a lendület?

Tart a bikapiac, egy szintlépés még mindenképp benne van, a növekedési dinamikát viszont egyelőre nehéz megjósolni. A szuperoptimisták, a kriptovilág hívői 120 és 150 ezer dollár közé várják az árfolyamot pár hónapon belül, de a konzervatívabbak is 100 ezer dollár közelébe. A makrogazdasági környezet érdemben nem változott, az eszköz globális penetrációja pedig masszívan erősödik, ami az újabb felfutás mellett szól. Egyre többen akarnak beszállni, a bitcoin után az Ethereum is történelmi csúcsot döntött, van még erő a piacban, ezek után azonban az újabb korrekció is elkerülhetetlen. A magunk részéről, ha bikapiac van, bírni kell a fokozott terhelést, kiszolgálni a megnövekedett igényeket, medvepiac idején viszont van lehetőség tervezni, stratégiákat alkotni. Hiába, másfél éve 3-4 ezer dollárért senkinek nem kellett a bitcoin, 50-60 ezerért viszont mindenkinek (nevet).

Mennyire maradt a szűk réteg játszótere a kriptopiac?

Nyolc-tíz éve valóban összetett és nehézkes volt a hozzáférés ehhez az ökoszisztémához, azóta viszont fokról fokra erősödött a bizalom, és vált könnyebbé a beszállás. Aki rosszkor ugrik bele, megégetheti magát, de az adaptációs görbe szempontjából töretlen a fejlődés. Az első, 2013-as szuperciklus során még csak ezrelékben volt mérhető a Föld lakosságának arányában a kriptoközösség, a második, 2017-es hullámmal már 1-2 százalékról beszélhettünk, a harmadik – 2020-2021-es – végén pedig akár a 10-15 százalékos arány is elérhető. Ez egy globális mutató, ami teljesen reális, de itthon is óriási a lakossági érdeklődés, bár egyelőre legfeljebb 150-250 ezer fős körről beszélhetünk.

Borítóképünkön Mogyorósi Attila, a CoinCash társalapítója és ügyvezető igazgatója.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában