Autóipar

21 órája

Tovább növeli debreceni beruházását a BMW (videó)

A BMW akkumulátor-összeszerelő üzemet is létrehoz épülő debreceni gyárában, a projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot, és ezzel Magyarország történetének harmadik legnagyobb zöldmezős beruházása lesz – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a hajdúsági városban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BMW beruházását bejelentő ünnepségen Debrecenben 2022. november 25-én

Forrás: MTI

Fotós: Czeglédi Zsolt

A tárcavezető az újabb, elektromobilitáshoz kapcsolódó beruházás bejelentésén arról számolt be, hogy az üzem felépítése ötszáz munkahelyet teremt az eredetileg tervezett ezren felül, amihez az állam 13,5 milliárd forint támogatást nyújt.

Beszédében méltatta a német vállalat debreceni gyárát, amelynek szavai szerint önmagán túlmutató jelentősége lesz, ugyanis működése teljesen elszakad a fosszilis energiahordozóktól.

Üdvözölte, hogy az autóipari óriáscég hazánkba telepíti elektromobilitási stratégiája szívét, itt kezdődik meg az első teljesen elektromos platformjának gyártása, s a mai bejelentés nyomán ráadásul itt állítják majd elő az ezen modellekbe kerülő akkumulátorokat.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a beruházás további lendületet ad a magyar autóiparnak, amelynek termelési értéke 23 százalékkal nőtt az idei év első kilenc hónapjában, így meghaladva a 8700 milliárd forintot, s ez idén először átlépheti a 10 ezer milliárd forintot.

„Magyarország mára az elektromos autóipari átállás Európa-bajnoka lett, és joggal emlegetnek minket a világbajnoki cím várományosai között is” – jelentette ki.

Majd hozzátette, hogy bevált a kormány azon stratégiai döntése, amelynek célja az volt, hogy tegyék hazánkat „az elektromos autóipar európai, aztán globális fellegvárává”.

Rámutatott: 2030-ra elérheti a 300 milliót az elektromos járművek száma a világon, az új autóeladások 60 százalékát már ezek fogják kitenni, így az elektromos akkumulátorok iránti kereslet 2030-ra mintegy 5600 gigawattórára fog nőni a 2021-es 340 gigawattóráról.

A miniszter fontos nevezte, hogy Magyarországon a kontinens legkedvezőbb beruházási környezetét hozták létre az elektromos autóipari cégek számára, illetve szövetséget kötöttek az iparág legnagyobb keleti és nyugati szereplőivel.

„Ma itt Magyarországon ad egymásnak randevút a keleti és a nyugati elektromos autóipar” – mondta.

Kiemelte, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül Magyarországon lesz jelen gyártókapacitással a három nagy német prémium márka, valamint az elektromos akkumulátorok világpiacát uraló kínai és dél-koreai vállalatok közül három is ide helyezte európai gyártási központját.

Mint közölte, az idei év első nyolc hónapjában 61 százalékos növekedéssel elérte a négymilliárd eurót az elektromos akkumulátorok exportja, így ez lett a csúcsokat döntő magyar kivitel első számú terméke.

Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók miatt „a fejünk felett csapkodnak a hullámok”, az európai gazdaság pedig a recesszió irányába tart.

„A nemzeti kormánynak ebben az esetben nem lehet más célkitűzése, mint az, hogy elkerüljük ezt az európai recessziót és legyünk egyfajta lokális kivétel” – fogalmazott.

Aláhúzta: az elmúlt évek sikeres válságkezelése is demonstrálta, hogy ehhez elsősorban beruházásokra van szükség, ugyanis azokból lesz munkahely, a munkából lesz termelés, a termelésből pedig gazdasági növekedés.

„Mi tehát a magyar recept? Beruházás, beruházás és beruházás” – fogalmazott.

A BMW Group hosszú távra tervez, erősen elkötelezett Debrecen és Magyarország mellett – jelezte az új beruházás bejelentésén Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. Azt mondta, 2025-től a debreceni gyár történelmet fog írni: ez lesz az első üzemük, ahol a tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse modelleket gyártják, nem használnak fosszilis energiát, a BMW i-gyár „karcsú, zöld és digitális” lesz.

„A debreceni lesz az első BMW-gyár, amely teljesen megtestesíti az i-gyár koncepcióját” – jelezte.

Beszélt arról is, hogy a fejlesztések eredményeként már a BMW összes európai gyárában képesek elektromos autót gyártani, 2025-ben több mint kétmillió teljesen elektromos autót gyártanak majd, 2030-ra pedig az összes gyártmányuk több mint fele elektromos meghajtású lesz.

Hans-Peter Kemser, a debreceni gyár igazgatója jelezte: jól halad az építkezés, jelenleg a kommunikációs és a képzési központ épülete készül. Regionálisan és egész Magyarországon toborozzák a leendő munkatársaikat, az oktatási központjuk 2023 őszén kezdi meg a helyi szakképzést duális képzési program keretében, regionális oktatási partnereivel együttműködve – fűzte hozzá.

Markus Fallböhmer, a BMW Group akkumulátorgyártásért felelős részlegének vezetője az új beruházásról elmondta: a nagyfeszültségű akkumulátorok gyártását 2025-ben kezdik el az autógyártás megindításával egyidőben. A Debrecenben készülő összes új BMW modell akkumulátorát helyben fogják összeszerelni. Az új üzem mintegy 140 ezer négyzetméternyi területen terül majd el. Az építkezési munkálatok a napokban kezdődtek meg.

Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója (b) és Markus Fallböhmer, a BMW Group akkumulátorgyártásért felelős részlegének vezetője a BMW beruházását bejelentő ünnepségen Debrecenben 2022. november 25-én.
Fotós: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

Papp László (Fidesz–KDNP), Debrecen polgármestere a helyi járműipari és akkumulátor-üzemi beruházásokra utalva azt mondta,  a 21. század vezető iparágai, az elektromobilitás és az energiatárolás hatalmas lehetőséget jelentenek a város számára.

A polgármester örömmel nyugtázta, hogy minden tanévben száz debreceni diák kap lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjon a BMW speciális képzési programjába.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!