Bulvár-celeb

2021.08.22. 05:30

Kábítószert találtak az M3-ason halálra gázolt lány szervezetében

Kata, Tankcsapda koncertről tartott hazafele, amikor V. Martin elgázolta. A vétkes sofőr nem állt meg segíteni, hanem tovább száguldott.

A 25 éves B. Kata barátjával együtt ment hazafelé egy szilveszteri Tankcsapda koncertről, amikor összevesztek a kocsiba. Kata barátja ezután félreállt, mire a lány egyik pillanatban kipattant a kocsiból, rázárta az ajtót barátjára, majd dühösen sétálni kezdett az autópályán – írja a Bors.

Ekkor ment hazafelé az alig 20 éves gyömrői férfi, V. Martin is, aki hatalmas csattanással elgázolta a lányt. Ezután mégsem állt meg segíteni, ehelyett fogta, és padlógázzal tovább hajtott.

Kata testét a közben odaérő Tankcsapda egyik tagja találta meg, aki ismerte a lányt, ugyanis nagy rajongója volt a zenekarnak, a férfi a mentők kiérkezéséig szorította a haldokló Kata kezét.

Martint másnap a zsaruk találták meg, nagyszülője szerint azonban eszében sem volt elbújni, azt állította akkor a Borsnak: unokája sokkot kapott:

a szüleihez ment haza, náluk volt a baleset után. Teljesen összetört, sokkos állaptban volt, azt mondták, úgy remegett, mint a kocsonya.

– mondta szomorúan a fiú nagypapája. – Nem akart ő elbújni senki elől, fel akarta adni magát, csak ügyvédet keresett, ezért nem jelentkezett azonnal a rendőrségen. Amikor találtak ügyvédet, épp el akart indulni a rendőrségre, de azok már kopogtattak is – állította akkor lapunknak a férfi nagyapja.

Most kiderült, hogy Kata vérében nem csak alkohol, de drog is volt a baleset időpontjában, a szakértők ugyanis új pszichoaktív szer nyomait mutatták ki a vérében.

A férfit az eset után letartóztatták, ugyanis bizonyos, hogy észlelte a balesetet: a szélvédő pókhálósra tört, emellett még az egyik visszapillantó tükre is összeroncsolódott.

Címkék#baleset

Ezek is érdekelhetik