Bulvár-celeb

2021.10.19. 06:05

Napokig furikázott a holttesttel a kegyetlen gyilkos

Hat nap alatt két nő életére tört, egyiküket brutálisan halálra késelte, majd napokig a kocsija csomagtartójában szállította.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Nyíregyházi Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a kegyetlen férfit, aki hidegvérrel meggyilkolt egy nőt egy másikat pedig életveszélyesen megsebesített.

A 45 éves férfi 2018 novemberében elveszítette az állását és jövedelem nélkül maradt. A korábbi élettársi kapcsolatából származó gyermekei után tartási kötelezettség terhelte, szorult helyzetében kegyetlen módját választotta a pénzszerzésnek.

2018 november közepén, miután egy elhagyatott külvárosi területen szexuális kapcsolatot létesített egy prostituálttal, rátámadt a nőre.

Először ütlegelni kezdte, majd egy konyhakéssel halálra szurkálta és kirabolta. Mindössze 9000 forintot sikerült zsákmányolnia, ennyi volt a szerencsétlenül járt nőnél. A holttestet ezután egy fekete fóliába csomagolta, majd kocsija csomagtartójába tette, ahol napokig tárolta.

A gyilkosság után hat nappal ismét úrrá lett rajta a pénzszerzési kényszer, ezúttal egy ruházati boltban támadta meg az eladónőt.

A korábban a gyilkossághoz használt konyhakéssel és egy forgópisztollyal felfegyverkezve támadt rá. A pisztoly markolatával arcon ütötte, majd a földre zuhanó nőt leteperte. Az áldozat hiába könyörgött az életéért, többször megszúrta. Egy közelben tartózkodó járókelő meghallotta a nő segélykiáltásait és azonnal a segítségére sietett. Ekkor az elvetemült férfi zsákmány nélkül kimenekült az üzletből.

Nem sikerült azonban sokáig rejtőzködnie a hatóságok elől, a rendőrök másnap elfogták. Miután lefoglalták az autóját, előkerült a csomagtartóból a meggyilkolt nő holtteste, akivel napokig utazgatott.

A Nyíregyházi Törvényszék a 45 éves vádlottat nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, kifosztás bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte

– olvasható a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában