Színházat a hősöknek!

2020.04.28. 09:43

Megvendégeli a járvány után az egészségügyi dolgozókat a Veszprémi Petőfi Színház

Egészségügyi dolgozókat hív vendégségbe a Veszprémi Petőfi Színház a járványhelyzet elmúltával. A veszprémi kórház mellett az idősotthonok, valamint a farkasgyepűi tüdőgyógyintézet dolgozói kapnak meghívást egy színházi előadásra – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a teátrum igazgatóhelyettese.

Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta, hogy a köszönet jeléül várják az egészségügyi dolgozókat a repertoáron lévő, Nyitott ablak című zenés vígjátékra, amint a színházi élet visszaáll a régi kerékvágásba.

Mint mondta, a teátrum vezetése szeretné, ha más színházak is csatlakoznának a Színházat a hősöknek elnevezésű kezdeményezéshez úgy, hogy vendégül látják egy-egy produkcióra a saját régiójukban dolgozó egészségügyi szakembereket.

Felidézte:

a színház több kezdeményezést indított útjára, a Maradj otthon, majd mi megyünk- programmal megszólították a lakosságot, akik otthonaik erkélyeiről, ablakaiból élvezhették a szabadtéri előadásokat.

Ezen kívül hamarosan elkészül a színházban gyártott tízezredik szájmaszk, a közeljövőben pedig egészségügyi védő overallt is készítenek az intézményben.

Borítókép: Készülnek az egészségügyi védőmaszkok a Veszprémi Petőfi Színházban

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!