Jól viselték magukat

2020.07.17. 10:11

Sikerrel zárult a délvidéki viseletkészítő tanfolyam

Zentán szervezték meg második alkalommal a Hagyományok Háza Hálózat és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet viseletkészítő tanfolyamát. A 120 órás képzést tizennégy hallgató végezte el eredményesen.

A viseletkészítő tanfolyam tananyagát az oktatók a hallgatók érdeklődési köréhez igazítják, így a résztvevők az idei zentai kurzuson többet foglalkoztak például a gyermekviseletekkel. A tanfolyam mégis leginkább abban különbözött a tavalyitól, hogy a rendkívüli helyzet miatt csak júliusban tudták megtartani a vizsgát, és a vizsgamunkák bemutatása, az azokból összeállított kiállítás még várat magára.

- Mindkét tanfolyamra túljelentkezés volt, végül a tavalyihoz hasonlóan 14 hallgató jutott el a záróvizsgáig. A képzés értékes és szerteágazó tudást adott a hallgatóknak, bővítette néprajzi ismereteiket, számos varrási technikát tanultak, fontos szakmai eseményekre juthattak el, és nem mellesleg közösségé fejlődtek a tanulás során – értékelte a programot Nádi Karolina, a Hagyományok Háza Hálózat és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa.

A kurzus sikerét jelzi, hogy a résztvevők közül többen sikeresen minősíttették munkáikat a Hagyományok Háza népi iparművészeti zsűrizésén, jól szerepeltek a békéscsabai textiles konferencia pályázatán, és megrendeléseiknek köszönhetően a mindennapi életben is kamatoztathatták a megszerzett tudást.

A délvidéki viseletkészítő tanfolyam résztvevőinek remekművei
Fotó: Hagyományok Háza Hálózat

- Az oktatás tömbösített volt, havonta egyszer találkoztunk, március után az utolsó órákat már csak a világhálón keresztül tudtuk lebonyolítani. Szerencsére a záró szakasznál tartottunk, amikor bevezették a rendkívüli állapotot. A sikeres befejezés érdekében az utolsó darabok szabásmintáit, műveleti sorrendjét kellett elektronikusan eljuttatni a hallgatókhoz, akik – hogy ne érezzék a személyes találkozó hiányát – minden segítséget megkaptak az oktatóktól – hangsúlyozta Nádi Karolina.

Személyes sikerélményeiről Hézső Ágnes, a tanfolyam résztvevője elmondta: fiára tökéletes volt az általa varrt ing, lánya pedig a nála öt számmal nagyobb ruhákat próbálta fel, és forgott bennük. – Leírhatatlan volt a szívemben az öröm – árulta el az édesanya, aki hozzáteszi, sokat tanult az idősebb asszonyoktól, akiktől a tanfolyamon alkalma volt ellesni mesterfogásaikat, tapasztalataikat.

Borítókép: A zentai viseletkészítő tanfolyam résztvevői

Ezek is érdekelhetik