Recirquel

2021.08.10. 12:52

Magyar cirkuszművészek kápráztatják el a nemzetközi közönséget

A társulat a Cultura Nova holland kulturális rendezvény kiemelt fellépője lesz, valamint a Noordezon fesztiválon is szerepelni fog.

Augusztusban tizennégy alkalommal lép fel a Recirquel Hollandiában, ahol a magyar társulat két jelentős kulturális fesztivál, a Cultura Nova és a Noorderzon vendége lesz.

A Vági Bence rendezésében megvalósuló My Land című előadást tíz alkalommal mutatják be a művészek. A produkció, amely több nemzetközi fesztiválon is komoly szakmai elismerést gyűjtött már be, a kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvözi. Ezenkívül a társulat négyszer lép fel a Solus Amor című összeállítással. A fesztivál közönsége előtt most debütáló előadásban az újcirkusz, a klasszikus és a modern tánc egyesül.

A Recirquel negyedik alkalommal lép fel a Cultura Nova fesztiválon, amelynek idén a hivatalos plakátjain is a magyar társulat szerepel. 2015-ben A Meztelen Bohóc, 2018-ban a Párizs Éjjel, míg 2019-ben a My Land című produkciók arattak közönségsikert Heerlenben.

Első alkalommal szerepel viszont a társulat az évente 135 ezer látogatót vonzó groningeni Noordezon fesztiválon. A rendezvényen a színház, a tánc, a zene, az irodalom, valamint a vizuális művészet képviselői mutatkoznak be a világ minden tájáról. A magyar csapat tíz groningeni előadására már elővételben elkelt az összes jegy.

A Solus Amortés a My Land című produkciókat szeptember 9-től a magyar közönség is láthatja a Müpa színpadán.

Ezek is érdekelhetik